A gyermekközpontú politikának köszönhető, hogy 2010 óta megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma

2010 óta a kormány megduplázta a bölcsődei férőhelyek számát, így már kétszer annyi gyermeknek van biztos helye ezekben az intézményekben – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára szombaton.

Zsigó Róbert a kormány közösségi oldalán közzétett videóban rámutatott, a 32 500 férőhellyel szemben ma már 68 ezer férőhely várja a kicsiket. Hozzátette, nagyot léptek előre az országos lefedettségben is azért, „hogy ne kelljen a gyermekekkel annyit utazni”. Ez azt jelenti, hogy minden harmadik településen és minden járásban működik bölcsőde, „ami korábban nem így volt”. Közölte, a vidéken élő szülők támogatást kapnak a bölcsődei térítési díj megfizetésére is. Az államtitkár leszögezte, fontos a bölcsődei dolgozók megbecsülése, ezért 2010 óta négy és félszeresére emelték a bérüket.

Ráadásul azok, akik bölcsődei kisgyermeknevelőnek tanulnak támogatásokra és ösztöndíjakra is számíthatnak

-tette hozzá. Zsigó Róbert rámutatott, a bölcsődék megkönnyítik a dolgozó szülők életét, így ezekkel az intézményekkel a gyermek- és munkavállalást is segítik.

Vezetőkép: Az új Napsugár Baptista Bölcsõde az átadás napján Püspökladányban 2024. december 4-én; fotó: MTI/Vajda János

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb