Soltész Miklós: a mi feladatunk, hogy az itt élő népek, népcsoportok békességben éljenek

A mi feladatunk az, hogy az itt élő népek és népcsoportok békességben éljenek, mert akkor nehezebb újra egymásnak feszíteni népeket és országokat – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Vállajon, ahol emlékművet avattak a nyolcvan évvel ezelőtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére.

Soltész Miklós emlékeztetett, Vállajról és a szomszédos Mérkről csaknem ötszáz embert hurcoltak el, a környékről pedig, a szatmári svábok közül több mint ötezret. „Legnagyobb bűnük az volt, hogy németül beszéltek vagy németek voltak az őseik” – mondta, megjegyezve, hogy ezeknek az embereknek német volt a kultúrájuk, de mellette magyarnak, kereszténynek, katolikusnak, reformátusnak, evangélikusnak vallották magukat. Hozzátette, az akkori Magyarország területéről mintegy 300 ezer ember tűnt el vagy szenvedett a málenkij robot során. 
 
Az államtitkár úgy fogalmazott, tiszteletet, becsületet és köszönetet érdemelnek azok, akik szenvedtek a munkatáborokban. Felhívta a figyelmet arra, hogy évtizedekig tagadnia és hallgatnia kellett azoknak is, akik egyáltalán túlélték és hazatérhettek. Soltész Miklós leszögezte, azért fontos megemlékezni, hogy azokat a bűnöket, amelyeket az emberiség elkövetett, még egyszer ne kövesse el.
Ezt csak akkor lehet elkerülni, ha tudjuk, mi történt 
– húzta alá. 
Azt mondta, látjuk most is, hogy „mit művelnek a nagyhatalmak gazdasági előnyökért, fegyvereladásért és a gazdaság átalakításáért”.
Kijelentette, bíznunk kell abban, hogy az Ukrajnában zajló háború véget ér és abban is, hogy azoknak az áldozata, akik meghaltak vagy egész életükben hordozták a málenkij robot szenvedését, nem volt hiábavaló.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára (b2), Simon Miklós, a térség fideszes országgyûlési képviselõje (b), Vilmos István polgármester és Tircsi Richárd, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkárság nemzetiségi fõosztályvezetõje (j) leleplezi a nyolcvan évvel ezelõtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére állított emlékmûvet Vállajon, a Szentlélek templomnál 2025. január 4-én. MTI/Balázs Attila
Az államtitkár rámutatott, az a jólét és lehetőség, ami ma Magyarországon vagy Közép-Európában megvan, az elődeink, az idősebb nemzedékek áldozatának eredménye.
Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője ünnepi beszédében megköszönte az emlékmű megalkotóinak munkáját. Úgy fogalmazott, a mi generációnk nemes küldetése, hogy emlékezzünk azokra a hősökre, akik elszenvedték a málenkij robotot.
Az önkormányzat állíttatta kőből készült emlékművet Palánki Ferenc Debrecen-nyíregyházi megyés püspök szentelte meg.
Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke megszenteli a nyolcvan évvel ezelõtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére állított emlékmûvet Vállajon, a Szentlélek templomnál 2025. január 4-én. MTI/Balázs Attila

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelõs államtitkára (k) beszédet mond a nyolcvan évvel ezelõtt málenkij robotra elhurcoltak emlékére állított emlékmû avatásán Vállajon, a Szentlélek templomnál 2025. január 4-én. Mögötte Simon Miklós, a térség fideszes országgyûlési képviselõje (j). MTI/Balázs Attila
Forrás: MTI, Fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb