Románia schengeni övezethez való csatlakozása Magyarország számára fontos nemzeti elégtétel
Magyar Levente: Most fordult a történelem kereke, és visszaadott valamit abból, amit korábban elvett.

Románia schengeni övezethez való csatlakozása Magyarország számára fontos nemzeti elégtétel, hiszen a most megszűnő határellenőrzés magyarok millióit választotta el egymástól, de amit most tettünk, azt román barátainkért is tettük – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára a Pocsaj és Biharkeresztes közötti határátkelő szimbolikus megnyitásán.
A magyar-román határvidékek együttes fejlődésének lehetőségét, a természetes gazdasági, társadalmi, közlekedési kapcsolódások megerősödését, és legfőbbképpen a szabad mozgás ajándékát. Elsősorban is azoknak, akik leginkább megszenvedték ennek a határnak a létezését, annak a több százezer embernek, akik a határ két oldalán élnek
Pontosan tudjuk, mennyi könny és fájdalom, egyéni és közösségi sorstragédia, elvesztett lehetőség kötődik ennek a határnak sok évtizeden keresztüli átjárhatatlanságához
De ma történik valami, ami felvillantja egy sikeres jövő reményét a nehézségek időszaka után. Ma éjszaka nemcsak Románia schengeni övezethez való csatlakozását ünnepeljük, hanem azt is, hogy a meglévő 12, Magyarországot Romániával összekötő útkapcsolat mellé tíz új útkapcsolat is forgalomba lép. Ezzel az átkelők átlagos távolságát a jelenlegi 37 kilométerről 20 kilométerre csökkentve
Nem fogunk a múlttal kapcsolatban mindig, mindenben egyetérteni, talán nem is kell, de azt szeretném itt is most leszögezni, hogy mi magyarok messzemenően érdekeltek vagyunk a lehető legszorosabb és legvirágzóbb kapcsolatokban önökkel, ahogyan ezt a Románia schengeni csatlakozásáért tett erőfeszítéseink bizonyítják”
Az eredmény Magyarország számára egy fontos nemzeti elégtétel, hiszen a most megszűnő határellenőrzés magyarok millióit választotta el egymástól, de amit most tettünk, azt román barátainkért, a román nemzeti egységért is tettük
Innentől fogva közös feladatunk, hogy ezt a mai történelmi vívmányt megőrizzük és az Európai Unióval is megőriztessük, hiszen naponta tapasztaljuk, hogy téves brüsszeli intézkedések miként sodorják veszélybe Schengen egészét”
Ez egy olyan, közel félezer kilométer hosszú határ, ami több mint száz éven keresztül elválasztotta egymástól nemcsak Magyarországot és Romániát, hanem egyúttal Magyarországot és Erdélyt. Ez a határ most elpárolgott, semmi több maradt belőle, mint egy adminisztratív, közigazgatási, virtuális vonal

MTI/Lehoczky Péter
De ezt a tíz utat egészen idáig nem tudták használatba venni, mert Románia Schengeni csatlakozása gyalázatos módon egyes intézmények és nyugat-európai politikusok ellenállása miatt hatalmasat csúszott. Hálásak lehetünk azért, hogy a történelem végre egy mindannyiunk számára kedvező irányba fordul ma éjszaka



