Ungváry Zsolt: Ketten a fogadóban

A férfi behúzódott egy sarokba, a fogadóstól kért egy pohár bort. Kézfejével fáradtan végigsimított a homlokán. Elnézett a vendégek feje felett, tekintetét a fehérre meszelt falra vetette…

Egy középkorú alak lépett oda, majd mellékucorodott ő is. A férfi arcát figyelte; pár pillanatig csöndben maradtak. Végül megszólalt:

– Nem idevalósi, ugye?

– Nem.

– Gondoltam. Én mindenkit ismerek errefelé. A fogadóban szállt meg?


Hirdetés

– Nem, már nem volt szabad szoba.

– Hát akkor?

– A város szélén megengedték egy háznál, hogy a melléképületben…

– Na, van, akinek az is elég. – Sajnálkozva nézte. – Nincs otthona? Szerencsétlen ember. Látja, mindig azt mondom, ha lenne Isten, nem engedné, hogy ilyen nyomorultul éljenek…

– Nem vagyunk menekültek. Csak átmenetileg vagyunk itt.

– Vannak? Család?

– Asszony. Kisgyerek.

– Honnan jöttek?

– Északról.

– És ott mivel foglalkozik?

– Mesterember vagyok. Van műhelyem, szép házam, megélhetésem. Csak elintézzük itt a dolgunk, és megyünk haza.

– A feleségét nem hozta most magával?

– Nem tud jönni. Ott maradt a picivel.

– Nofene! Mennyi idős a gyerek?

– Most született.

– Most? Hát mikor jöttek?

– Néhány napja.

– Útra kelt egy várandós asszonnyal? Nem felelőtlenség?

– Mi az Istenre hagyatkozunk. Az a legbiztosabb.

– Ó, én inkább magamra. Nem várom a sültgalambot a számba repülni, nem kérek segítséget, nem könyörgök. Erős vagyok, egészséges, elintézem, ami kell. Elvan a világ az Isten nélkül.

– Nélküle semmi se lenne. Minden pillanatban rá hagyatkozunk. Ha a szívem dobban, ha levegőt kapok, ha mozdul a karom, neki köszönhetem.

– Szerintem ez akkor is önzés. Sőt: ostobaság. Gyereket hozni a világra manapság… Hát nem vagyunk már elegen? Mennyi tejet iszik, mennyi sajtot eszik, hány tyúkot vágnak le, míg felnő? Ki győzi ezt?

– Mi lett volna, ha az édesanyja is így gondolkodik?

– Neki nem volt annyi esze. Láthatta volna, mi következik.

– Miért, mi?

– Ez az egész… A rómaiak meg minden…

– A birodalmak jönnek-mennek. Mi maradunk. Ez a hazánk sok-sok évszázad óta.

A helybéli fickó hosszasan nézett a másik szemébe. Elkomorodott.

– Irigylem magát, olyan egyszerűen lát mindent. Család, Isten, otthon… Ennél azért bonyolultabb…

A férfi felhörpintette a maradék borát. Felállt, megveregette az idevalósi ember vállát.

– Pedig, higgye el, ilyen egyszerű.

Vezetőkép: facebook.com; a kép illusztráció

'Fel a tetejéhez' gomb