A Baptista Szeretetszolgálat több mint ötvenezer cipősdoboz ajándékot gyűjtött a rászorulóknak

A 2024-es advent időszakában 21. alkalommal szervezte meg a Baptista Szeretetszolgálat a Cipősdoboz Akciót, amely Magyarország legnagyobb karácsonyi segélyakciója. Az ajándékokat rászoruló gyermekeknek juttatta el a szervezet, olyanoknak, akiknél talán más nem is kerülhet a fa alá. Jószolgálati nagykövetként Csipes Tamara kétszeres olimpiai bajnok kajakos és Ördög Nóra műsorvezető is segítette a karitatív kampányt.

A Baptista Szeretetszolgálat az adventi időszakban – a budapesti Városháza Parkban létesített központ mellett – országszerte 440 gyűjtőponton fogadta az ajándékokat, a gyűjtési időszak december 18-ig tartott. Előzetesen azt a célt tűzték ki maguk elé a munkatársak és a hozzájuk csatlakozott önkéntesek, hogy a tavalyinál megpróbálnak több cipősdoboznyi ajándékot összegyűjteni – és ez sikerült, hiszen összesen 53 ezer 680 darab doboz érkezett a gyűjtőpontokhoz.

Ebben az évben is lehetőség nyílt online módon, néhány kattintással összeállítani egy szívhez szóló ajándékot, amit a segélyszervezet juttatott el kis gazdájának.

A lehetőségekről és a gyűjtőpontok listájáról egy díjnyertes honlapon, a www.ciposdoboz.hu oldalon lehetett tájékozódni. Nagyon sok cég, vállalat, civil szervezet és baráti társaság már sokadszorra, megint mások először segítették az akciót, a már említett jószolgálati nagyköveteken túl pedig olyan neves személyiségek is csatlakoztak a kampányhoz, mint Siklósi Gergely olimpiai bajnok párbajtőrvívó, vagy éppen Milák Kristóf olimpiai bajnok úszó.

Idén ismét a baptisták csapatának gyűjtött a Mikulástroli, a több tízezer jószívű magánszemély mellett hoztak cipősdobozokat katonák, múzeumlátogatók, jégkorongszurkolók, a szállításban például mentőkutyás és helikopteres csapat segített. Így aztán nem csak hazánk legszegényebb vidékeire, de határon túlra – így Kárpátaljára is – eljutott az ajándék.


Hirdetés

A Baptista Szeretetszolgálat hálás szívvel köszöni meg mindazok támogatását, akik nélkül nem sikerülhetett volna elérni az idei vállalást, az ötvenezernél több cipősdoboz ajándék összegyűjtését!

Vezetőkép forrása: Baptista Szeretetszolgálat

'Fel a tetejéhez' gomb