A Századvég kutatása szerint a magyarok reális esélyt látnak rá, hogy Trump béketörekvései jövőre eredményhez vezetnek

A magyarok 77 százaléka úgy véli, valós esélye van annak, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök 2025-ben lezárja a fegyveres konfliktust Oroszország és Ukrajna között – olvasható a Századvég friss közvélemény-kutatásában, amelynek eredményét kedden közölték.

A kutatás szerint – amelyet decemberben ezer felnőtt megkérdezésével készítettek – az áll, hogy kiindulópontként nem szabad elfelejteni, hogy Orbán Viktor kormányfő júliusi békemissziója keretében meglátogatta Volodimir Zelenszkij ukrán, Vlagyimir Putyin orosz, illetve Hszi Csin-ping kínai elnököt, majd a NATO-csúcstalálkozón való részvételét követően diplomáciai körútját Donald Trumpnál tett látogatásával zárta.

A magyar miniszterelnök nem titkolt célja a hadban álló felek álláspontjának megismerése, valamint a béke előmozdítása volt – tették hozzá.

A Századvég közlése szerint a békemissziót éles bírálatok érték – a „háborúpárti Biden-adminisztráció” politikai agendáját átvevő – brüsszeli politikai elit részéről: többek között Ursula von der Leyen „megalkuvási küldetésnek” titulálta a diplomáciai akciót, míg Josep Borrell, az Európai Unió előző külügyi főképviselője azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor Moszkvában semmilyen formában sem képviselheti az EU-t.

„A kutatás rávilágít, hogy a brüsszeli vezető politikusokkal szemben a magyar közvélemény támogatja Orbán Viktor törekvéseit az orosz-ukrán háború lezárásának előmozdítására”


Hirdetés

– fogalmaztak.

Mint írták, a válaszadók több mint kétharmada (68 százaléka) egyetért azzal, hogy a magyar kormányfő a fegyveres konfliktus lezárását szorgalmazza, ezzel szemben 29 százalékuk kifogásolja ezt.

A Századvég közleménye alapján a magyarok békepárti álláspontjából következik, hogy a lakosság határozottan ellenzi azokat a lépéseket, amelyek az orosz-ukrán háború további elhúzódását, valamint újabb országok hadviselő féllé válását eredményezhetik.

Ebből fakadóan a megkérdezettek 74 százaléka helyteleníti, hogy az amerikai kormányzat, illetve egyes európai országok nagy hatótávolságú rakétákat küldtek Ukrajnának, melyekkel Oroszország belső területei is támadhatók – fűzték hozzá.

Úgy folytatták, hogy az Egyesült Államokban 2025 januárjában iktatják be hivatalába a novemberben megválasztott Donald Trumpot, aki programjában prioritásként kezeli az orosz-ukrán fegyveres konfliktus mihamarabbi lezárását, ennek érdekében a leendő elnök és stábja már elkezdte vizsgálni a békekötés előmozdításának lehetőségeit.

A felmérés rámutat, hogy a magyarok bíznak Trump béketörekvéseiben és reális forgatókönyvnek tartják a háborús konfliktus befejezését a következő évben.

A kutatás szerint a magyarok több mint háromnegyede (77 százaléka) látja úgy, hogy valós esély van arra, hogy Donald Trump új amerikai elnök lezárja az orosz-ukrán háborút, és békét teremt 2025-ben.

A közvélemény-kutatás kitért Trump népszerűségének megítélésére is a magyarok körében.

A hazai lakosság erős béke iránti vágyára vezethető vissza, hogy a válaszadók többsége (51 százaléka) kedvező véleményt fogalmazott meg a békepárti Donald Trumpról – írták.

Donald Trump: Én nem fogok háborúkat indítani. Meg fogom állítani a háborúkat!

Vezetőkép: Freepik

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb