Köln: ingyenes taxiutalvány nőknek, migráns erőszak ellen!

Emlékezhetünk rá: 2015 szilveszter éjszakáján a kölni központi pályaudvar és a kölni dóm területén, elsősorban Észak-Afrikából és az arab világból származó fiatal férfiak megtámadták a helyszínen ünneplő nőket. Volt olyan lány, akit harmincan tapogattak…

Az eleinte elhallgatott, majd kényszerűségből mégis nyilvánosságra hozott esemény után 1200 büntetőfeljelentés született, amelynek fele szexuális bűncselekményekre vonatkozott. A német rendőrök 290 gyanúsítottat azonosítottak, majd közülük a bíróság 37 főt elítélt, szexuális zaklatás és bizonyított nemi erőszak miatt. Az ítéletek között voltak pénzbírságok, közérdekű munka és börtönbüntetések is. Az első esetek 2016 januárjában zárultak le, és néhány elkövetőt 1-3 éves börtönbüntetésre ítéltek.

Az egész országot megrázó történet után Henriette Reker, akkori és jelenlegi főpolgármester azt tanácsolta a fiatal nőknek, hogy

ha szabadtéri buliba mennek, kerüljék el az „idegenek” társaságát, és próbáljanak meg egy csoportban maradni.

A közelgő szilveszter miatt most ismét összeültek a város vezető politikusai és előálltak egy új tervvel. Éppen mától, minden 16 éven felüli nő (függetlenül a születési helyétől), 10 euró értékű taxiutalványt igényelhet, hogy este 10 és reggel 6 óra között „biztonságosan és költséghatékonyan” elhagyhassa bármely tömegrendezvény helyszínét, ha „konkrét, speciális veszélyben” érzi magát. Az utazás Köln területén kezdődhet, de akár a városon túl is végződhet.


Hirdetés

Az utalványt minden egyedül, csoportban, vagy 18 éves gyermekével együtt utazó nő igénybe veheti. A terv kimondja, hogy a nőkön kívül „sokszínű” egyének is igényelhetik az utalványt…

A kísérlet, amelyre 15 ezer eurót különítettek el, mától jövő év augusztus 15-ig tart, és ez alatt mindenki három kupont vehet igénybe. Az utalványokat kilenc kölni ügyfélközpontban lehet igényelni, német személyigazolvány bemutatásával. Egyetlen feltétel, hogy az utalványokat csak a Taxi Ruf Köln rendszeréhez tartozó, mobilról is hívható taxikon lehet beváltani amelyhez 1100 autó tartozik.

Már ha „konkrét, speciális veszélyben” érzi magát valaki…

Rendőrségi videó 2015/2016 szilveszteréről:

Vezetőkép: Rendőrök a kölni dómnál 2016. január 6-án. Szemtanúk beszámolói alapján arab kinézetű, feltehetőleg észak-afrikai férfiak számos nőt molesztáltak a kölni főpályaudvar közelében szilveszter éjszakáján. Fotó: MTI/EPA/Maja Hitij

Forrás:
nius.destadt-koeln.de
'Fel a tetejéhez' gomb