Magyarországnál kevesebben tettek többet azért, hogy békésen rendeződjön az orosz-ukrán konfliktus
Szijjártó Péter szerint a magyar békemisszió az elmúlt fél évben mindent megpróbált
Magyarországnál az elmúlt ezer napban nagyon kevesen tettek többet az orosz-ukrán konfliktus békés rendezéséért – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Született egy kínai-brazil béketerv az elmúlt időszakban, a törökök az egyetlen sikeres közvetítést hajtották végre az elmúlt ezer napban a Fekete-tengeri gabonamegállapodással, mi pedig az elmúlt fél esztendőben az európai uniós elnökség során mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy ezt az elnökséget jó cél érdekében, fegyverszünet, béketárgyalások megindítása érdekében használjuk fel”
egy olyan ajánlat van az asztalon, amelyhez fogható az elmúlt ezer napban még nem volt”, nem Magyarországon múlik, hogy ezt az ajánlatot mindkét fél megfontolja, illetve elfogadja-e. „Az egyik fél ezt megfontolta, elfogadásra alkalmasnak találja, a másik fél azonban visszautasító álláspontra helyezkedett”
Ezt is tettük, mert a munkatársaink épsége, egészsége, élete a legfontosabb a számunkra”
Megfeszített munkát végeztek a szlovákokkal, szerbekkel, a törökökkel és a bolgárokkal közösen az elmúlt hetekben annak érdekében, hogy megtalálják azt a jogi megoldást, amely az amerikai szankciók megsértése nélkül továbbra is garantálja az energiaellátásuk biztonságát, és ez sikerült is
Könnyen lehet, hogy egy meghangszerelt titkosszolgálati akció keretében állt elő ez a helyzet, amely Magyarország számára rendkívüli veszélyt jelentett, ezért azt gondolom, hogy a lehető legalaposabban ki kell vizsgálni azt, hogy ez honnan indult, kik vettek benne részt, akik részt vettek benne, ezt miért tették”
„Magyarországra veszélyt hozni büntetlenül nem lehet”.







