Semmibe veszi a választókat az EP-ben megszületett paktum
Fontos megállapodás köttetett a múlt héten az Európai Parlamentben, amely a régi brüsszeli elit túlélését és hatalomban maradását szolgálja.
Az egyezség értelmében a következő öt évben is összehangolja a munkáját az Európai Néppárt, a szociáldemokraták és a liberális Renew Europe frakció. A három politikai erő a közösen aláírt dokumentumban hitet tett Ukrajna további támogatása mellett, továbbra is ösztönözni kívánják a migrációt és az ezt elősegítő migrációs paktum végrehajtását és kiállnak a politikai zsaroló eszközként használt jogállamisági bunkósbot további alkalmazása mellett is. Az alku tehát arról szól, hogy
minden menjen tovább úgy az Európai Unióban mint eddig, mintha mi sem történt volna, mintha a 27 országból 20-ban nem a változásra szavaztak volna az emberek.
A paktum a régi hatalmi elit utolsó kétségbeesett, ám nem lebecsülendő próbálkozása hatalma megtartására és tökéletesen mutatja az önreflexió hiányát.
Pedig a választások előtt még bizakodhattunk. A Néppárt részéről ugyanis akár Ukrajnával, akár a migrációval, akár a túlerőltetett sötétzöld politikával kapcsolatban olyan jelzések és nyilatkozatok érkeztek, amelyekből arra lehetett következtetni, hogy a nevében még jobbközép pártcsalád a jövőben a konzervatív, patrióta erők felé nyitna, arra, ahol valójában a helye lenne. A voksolás után ugyanakkor gyorsan kiderült, hogy a Néppárt ezt egyáltalán nem gondolta komolyan és
a retorikai jobbra tolódás valójában egy aljas politikai trükk volt, amely azt a célt szolgálta, hogy a jobboldaliak ne a konzervatív, vagy a patrióta erőkre szavazzanak.
A szavazók átverése már akkor világossá vált, amikor a választói akaratot semmibe véve a fősodorbeli pártok ismét Ursula von der Leyent jelölték a Bizottság elnökének. A helyzet akkor fokozódott tovább, amikor a harmadik legnagyobb erővé váló Patriótákat durva és otromba módon kizárták minden vezető Európai Parlamenti tisztségből. Most ennek a demokrácia megcsúfolására irányuló törekvésnek látjuk egy újabb durva példáját a múlt héten megkötött paktumban. Merthogy az mindenről szól csak éppen a lényegről, a választók érdekeinek képviseletéről és érvényesítéséről nem.
Az alkunak ráadásul van egy magyar szempontból különösen pikáns szelete is. Azzal ugyanis egy politikai vérszerződés köttetett a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció és a Magyar Péter vezette Tisza Párt között, hiszen előbbi a szociáldemokraták, utóbbi pedig a Néppárt frakciójának a tagja. Vagyis
hiába beszél Magyar Péter arról, hogy ő ugyanolyan távolságot tart a Fidesztől, mint a DK-tól, ez egész egyszerűen nem igaz, hiszen utóbbival gyakorlatilag egy 5 évre szóló szövetséget kötött.
Az alkunak pedig máris meglett az eredménye, hiszen a DK és a Tisza képviselői közösen, a legnagyobb egyetértésben szavazták meg az Európai Parlament újabb, Ukrajnát támogató határozatát. És ne legyenek illúzióink, nem ez volt az utolsó olyan eset, amikor a két párt közösen döntött egy olyan ügyben, ami ellentétes Magyarország érdekeivel. Ez persze jól mutatja azt is, hogy mit várhatnánk tőlük, ha kormányra kerülnének: az európai és a nyugati fősodor érdekeinek kritikátlan kiszolgálását. Tudják ezt nyugaton is, nem véletlen, hogy Manfred Weber, a Néppárt elnöke legutóbbi felszólalásában Orbán Viktor ellenségnek, Magyar Pétert pedig támogatandónak nevezte. A magyaroknak pedig ezek után kétségük sem lehet afelől, hogy kit kell választaniuk, ha egy erős, mozgástérrel bíró, szuverén Magyarországot szeretnének.
Címlapkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke és EP-képviselője és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke sajtótájékoztatót tart Strasbourgban 2024. október 9-én. Fotó: MTI/Bodnár Boglárka