Vadai Ágnes örök kárhozatra ítélte a fideszeseket, Soltész Miklós válaszára valószínűleg nem volt felkészülve…


Hirdetés

Soltész Miklós a parlament napirend előtti vitájában a DK-s politikusnak azt válaszolta: Marosán György, Apró Antal vagy Rákosi Mátyás szájából is ezeket a gondolatokat lehetett hallani.

Szégyellje magát minden kormánypárti képviselő, aki nem támogatta a Demokratikus Koalíció azon javaslatát, hogy hozzunk létre egy civilekből és egyházi személyekből álló vizsgálóbizottságot amelynek a feladata a magyar katolikus egyházon belüli pedofilesetek feltárása és a bűnösök megnevezése” – kezdte napirend előtti felszólalását a parlamentben Vadai Ágnes, aki azzal folytatta, hogy szégyelljék magukat azért is, mert azt a javaslatukat sem támogatták, hogy legyen feljelentési kötelezettsége az egyházaknak is pedofilbűncselekmények esetén – írja a Mandiner.

Őszintén nem tudom, hogy Önök hogyan tudnak egyáltalán tükörbe nézni” – folytatta a DK-s képviselő –, „és, ha van olyan, hogy pokol, akkor a legmélyebb bugyrában fognak ücsörögni a pedofil papokkal együtt, akiket így védenek”. Majd kijelentette, nagyon szeretné, ha Semjén Zsolt – aki saját bevallása szerint is munkaköri kötelességének tekinti a papokkal való kapcsolattartást – megválaszolná az országnak, legfőképp az áldozatoknak, hogyan tudtak ezekre a javaslatokra nemet mondani, miért nem akarják arra kötelezni a magyar egyházakat, hogy tegyenek feljelentést a pedofil papok miatt.

Miért gondolják, hogy ha egy egyházi személy megront egy gyereket, az nem bűn, azt nem kell börtönbe zárni, elég büntetés az, hogy áthelyezik egy másik egyházmegyébe vagy ha ott is folytatta a szexuális bántalmazást, akkor szép csendben kizárják, hogy egy gyorsétteremben molesztálhassa a gyerekeket? – tette fel a kérdést majd így folytatta: Önök így értelmezik a krisztusi megbocsátás elvét, ne bántsd a pedofilt, ha reverendában van? Amit önök képviselnek, az nemcsak bűnös és elfogadhatatlan, hanem beteges is. Magyarország minden állampolgáráért, minden gyerekért felelős.

Soltész Miklós válaszában kijelentette, Vadai ezt a beszédet az 1950-es években is elmondhatta volna, akár Marosán György, akár pártelnökének bizonyos felmenői, Apró Antal, illetve Rákosi Mátyás szájából is ezeket a gondolatokat lehetett hallani. 


Hirdetés

Az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár közölte, Vadait ugyanaz a gyűlölet vezérli az egyházakkal, egyházi vezetőkkel, hívőkkel, keresztény és más felekezetekhez tartozókkal szemben, mint ami vezérelte annak idején a DK-sok elődeit. Soltész azzal folytatta, ez nem véletlen, két kapocs is van közöttük. Az egyik személyi, ami egyben anyagi előnyöket is jelentett évtizedeken keresztül, a másik pedig az ideológia folytatása.
S hála istennek az, hogy ki kerül pokolba és ki nem, azt nem ön dönti el” – fogalmazott Soltész. Azt mondta, a DK-nak el kellene gondolkodnia azon, hogy az a gyűlölet, amelyet általában a társadalom irányában éreznek, és tesznek is, ez odáig vezette őket, hogy a baloldal vezető pártjából éppenhogy megkapaszkodó párt lett.

Ezután az államtitkár kijelentette, eddig is támogattak és a jövőben is támogatni fognak minden olyan szigorú pedofil ellenes, továbbá olyan javaslatot, amely zéró toleranciát jelent. 

Majd felsorolta, hogy a DK-sok milyen kormánypárti javaslatokat nem támogattak, többek között a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények szankcionálásának szigorítását, a kapcsolati erőszak mint bűncselekménytípus, valamint a pedofilnyilvántartás bevezetését, a titkos menedékházzal kapcsolatos jogszabályt. S feltette a kérdést, azért nem támogatták ezeket, mert a 11. kerületi botrányt vagy Bite Zsolt, netán a Jámbor András-féle társaság ügyét így tudták volna eltussolni?

Az államtitkár azt kérte Vadaitól, hogy ne vádaskodjon, hanem ha konkrétan tud valamit, tegyen feljelentést konkrét személyek ellen. És Semjén Zsoltot idézve azt mondta, „Önöket nem a gyermekek iránti aggódás motiválja, nem az irántuk való felelősségvállalás, a szeretet, hanem az egyházak iránti gyűlölet”.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb