Kelemen Hunor: Az erdélyi magyar közösség bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért


Hirdetés

Az erdélyi magyar közösség a romániai parlamenti választásokon nagyon nehéz kampány végén, magas részvétel mellett bebizonyította, hogy erős, szolidáris, felelősséget vállal saját magáért és az ország további éveiért, évtizedeiért – mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke vasárnap este Kolozsváron. Szijjártó Péter pedig úgy fogalmazott: RMDSZ jó szereplése nagy segítséget fog jelenteni a magyar-román kapcsolatok további fejlesztése érdekében is.

A szövetségi elnök az RMDSZ eredményváró rendezvényén köszönetet mondott az erdélyi magyar választóknak, hogy „minden körülmények között, a legsötétebb időkben is” kitartottak az érdekvédelmi szervezet mellett, kiemelve a magyarlakta megyékben regisztrált magas részvételt.

Közölte: a szövetséget öt százalékon mérő exit poll-eredményeket nem kívánja kommentálni, az RMDSZ saját számításai szerint tíz milliós részvétel mellett 5,5-5,7 százalékos eredményre, 540-550 ezer szavazatra számít.

Kelemen Hunor rámutatott: vasárnap az a korosztály „mozdult meg” leginkább, amelynek van emléke az 1990-es és ’89 előtti évekről, és „tudja, mi a magyarellenesség”.

Szijjártó Péter: az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben


Hirdetés

Az erdélyi és székelyföldi magyarok megmutatták, hogy erős magyar érdekképviseletet akarnak Bukarestben

– írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő reggel a Facebook-oldalán.

Az RMDSZ fantasztikus eredménye a romániai parlamenti választáson biztosítja, hogy a jövőben is erős hangja lesz a magyarságnak a bukaresti parlamentben, ahol így semmilyen döntés sem születhet a magyarokról a magyarok nélkül

– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: ugyanakkor az RMDSZ jó szereplése nagy segítséget fog jelenteni a magyar-román kapcsolatok további fejlesztése érdekében is.

Forrás: MTI


Hirdetés

'Fel a tetejéhez' gomb