Juhász Hajnalka szerint a nemzeti konzultáció valós társadalmi visszajelzéseket ad a kormánynak
Nekünk minden alkalommal meg kell küzdenünk a baloldallal és az ideológiai támadások következményeként kialakult nemzetközi helyzettel. Ehhez pedig szükséges a társadalmi támogatottság. Minél nagyobb a társadalmi támogatás a kormány mögött, annál erősebben tudjuk megvívni a hazai és nemzetközi csatákat – mondta a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjújában Juhász Hajnalka, a KDNP országgyűlési képviselője.
Juhász Hajnalka a lapnak elmondta: a nemzeti konzultáció azért is fontos a kormány számára, mert így valós visszajelzést kap arról, hogy az emberek mit gondolnak az aktuális társadalmi kérdésekről. Példaként említette Svájcot, amely nem uniós tagállam, de rendszeresen kikéri a helyiek véleményét. Svájcban hasonlóan gondolkodnak az emberek az illegális migráció elleni küzdelemről és a gazdasági semlegességről, mint a magyarok többsége – tette hozzá.
A KDNP-s képviselő szerint a magyar uniós elnökség kezdete óta a liberális vezetők is érzik, hogy mik a valós kihívások az Európai Unió (EU) számára, így nem lehet a szőnyeg alá söpörni az ilyen kérdéseket. Ezek a valós problémák az EU számára – emelte ki.
Arra a kérdésre, hogy miként segíthetik a konzultációban érintett gazdasági intézkedések a magyarokat, Juhász Hajnalka úgy válaszolt: a fiatalok számára fontos, hogy megkezdhessék az önálló életüket, amiben segítséget nyújt számukra a munkáshitel. A családtámogatási rendszerrel az a célja a magyar kormánynak, hogy a fiatalok házasságban, gyermekekkel képzeljék el az életüket. A fiatalok a magyar társadalom jövője, ezért célzottan olyan támogatásokkal kell segíteni őket, hogy megérje itthon tanulniuk, dolgozniuk és családot alapítaniuk.
Az országgyűlési képviselő azt is kifejtette, hogy miért került be a nemzeti konzultációba a 13. havi nyugdíj kérdése is. Mint mondta, a kormánynak minden alkalommal meg kell küzdenie a baloldallal és az ideológiai támadások következményeként kialakult nemzetközi helyzettel, ehhez pedig szükséges a társadalmi támogatottság. Minél nagyobb a társadalmi támogatás a kormány mögött, annál erősebben tudja megvívni a hazai és nemzetközi csatákat.
„A magyarok megerősítése a garancia arra, hogy biztosítani, és a nehéz gazdasági helyzet ellenére is bővíteni tudjuk a családtámogatási rendszert, és megőrizzük a 13. havi nyugdíjat, amit a baloldali kormány anno elvett a nyugdíjasoktól” – jelentette ki. „A magyar kormány az egyetlen az Európai Unió 27 tagállama közül, amelyik közvetlen és állandó kapcsolatot tart fenn a választópolgárokkal, kíváncsi a szavazók véleményére és rendszeresen megkérdezi őket” – tette hozzá.
A magyar családok helyzetéről a politikus elmondta: mindig a családtámogatások bővítésében gondolkodnak, mert a magyar családok helyzete és Magyarország demográfiája elválaszthatatlan egymástól.
„Ha a fiatalok azt érzik, hogy gyermeket vállalni nekik kifejezetten előny, akkor bízhatunk abban, hogy a magyar családok a demográfiai kihívásokat meg fogják oldani”
– emelte ki. Jelenleg több mint 30 támogatási forma áll a családok rendelkezésére, többek között a csok plusz és a falusi csok is. A családok minden élethelyzetéhez olyan támogatási formákat biztosít a kormány, amelyek segíthetik a mindennapi életüket – részletezte.
Juhász Hajnalka arról is beszélt, hogy Magyarország uniós elnökségének egyik fontos prioritása a versenyképesség kérdése. Orbán Viktor miniszterelnök meghatározta azt a kiemelten fontos utat, amely a gazdaság megerősítésére koncentrál az unióban, és arra ösztönzi az uniós vezetőket, hogy az ideológiai viták helyett a tagállamok versenyképességének erősítésére koncentráljanak.
A budapesti diplomáciai csúcstalálkozóról elmondta, hogy a személyeskedés, valamint a hungarofóbia helyett látni kell azt, hogy Magyarországnak van egy rendkívül tehetséges miniszterelnöke, aki a törésvonalakon túl látja azt, mik azok az uniós kihívások, amelyekben a 27 tagállamnak meg kell egyeznie.
Az országgyűlési képviselő kifejtette: egyre több országban nyernek a konzervatív és jobboldali erők, az elkövetkezendő négy-öt évben nagyon sok politikai erő fogja megérezni azt, amit az Európai Unióban a patrióták jelentenek.
„Már a harmadik legerősebb frakció vagyunk, és ez a szám csak növekedni fog”
– hangsúlyozta. Az amerikai elnökválasztásról egyebek mellett elmondta, hogy Donald Trump képes lesz létrehozni Oroszország és Ukrajna között a békét, ami Magyarország számára létfontosságú.
Címlapkép: Juhász Hajnalka, a KDNP képviselője napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. november 25-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás