Svéd migrációs miniszter: „A Hamász-zászlókat lengetőknek nincs keresnivalójuk az országban!”

Svédország-szerte ünneplik a muszlim közös­ségek a Hamász és a Hezbollah vezetőit a gázai háború elleni tüntetéseken – mutatott rá hétfői Fókuszpont-elemzésében a Migrációkutató Intézet. Johan Forssell migrációügyi miniszter szerint „Ezeknek az embereknek egyszerűen nincs helyük Svéd­országban”. A tárcavezető úgy gondolja, hogy a terroristák magasztalása és antiszemita jelszavak skandálása sérti a „svéd demokrati­kus értékeket”, és elegendő indokot adhat a külföldiek kitoloncolására.

Mint írták, a svéd nagyvárosok utcáin mindennapossá váltak a palesztinpárti tüntetések, miután Izrael háborút indított a Hamász ellen a Gázai övezetben, vála­szul a terrorszervezet tavaly október 7-ei támadá­sára. A tüntetők rendszerint tűzszünetet követel­nek, és háborús bűnök elkövetésével vádolják Izraelt.

A megmozdulásokon azonban megjelen­tek a Hamászt és a libanoni Hezbollahot dicsőítő hangok is. Malmőben egy szónok a nemrég meg­ölt Hamász-vezetőt, Jahja Szinvárt dicsérte, már­tírnak és szabadságharcosnak nevezve őt.

– emelték ki.

Egy engedély nélküli göteborgi tüntetésen arabul elhangzott a „Khaybar Khaybar, ó zsidók, Moha­med serege visszatér!” antiszemita mantra, utalva a Kr. u. 628-as khajbari csatára, amelyben zsidó­kat mészároltak le. Uppsalából és Helsinborgból is hasonló beszámolók érkeztek.


Hirdetés

A Svéd Televízió titokban rögzítette a malmői Libanoni Kulturális Egyesület egyik pénteki imá­ját, ahol az imám Hasszan Naszrallahról, a Hez­bollah egykori vezetőjéről mint „bölcs, éleslátó és tiszta erkölcsű” férfiről emlékezett meg. Miután a nyilvánosság elé került az ügy, az egyesület eltil­totta az imámot a pénteki imák és prédikációk megtartásától.

Johan Forssell migrációs miniszter az esemé­nyekre reagálva javasolja azt, hogy toloncolják ki azokat, akik ünneplik a terrorszervezeteket és nem rendelkeznek svéd állampolgársággal.

„Meg kell védenünk a szabad és nyitott társadalmat, és ez azt jelenti, hogy azoknak, akik a terrorista szer­vezeteket dicsérik, nincs helyük Svédországban”

– fogalmazott.

Az elemzésben kitértek arra is, hogy tavaly ősszel a kormány vizsgálatot indított arra vonatkozóan, hogy miként lehetne bővíteni a tar­tózkodási engedélyek megtagadásának és vissza­vonásának lehetőségeit a helytelen magaviselet miatt. Ennek hátterében a Tidö-megállapodás áll, amelyben a kormánypártok és a Svéd Demokra­ták kijelölték a kormányzás irányvonalát a legfon­tosabb társadalmi kérdéseket illetően. Az egyez­ség része többek között a migrációs és integrációs politika reformja, amelynek célja az illegális be­vándorlás visszaszorítása és a menekültügyi jog­szabályok szigorítása. A migrációt érintő 33 javas­lat közül az egyik a kitoloncolás alapjául szolgáló bűncselekmények körének kiterjesztése a „jó ma­gaviselet hiányára”.

A Tidö-megállapodás szerint a „jó magaviselet hiánya” tágan értelmezendő, bármi beletartozhat a kábítószerrel való visszaéléstől a prostitúción át egészen a bűnszervezetekben való részvételig. Magába foglalja a „svéd demokratikus alapértéke­ket súlyosan veszélyeztető nyilatkozatokat” is. Forssel szerint a terrorszervezetek dicsőítése és zászlóik lengetése ebbe a kategóriába esik – jegyezték meg.

Az elemzés Annika Hirvonen zöldpárti politikus véleményét is közli: szerinte a törvény előtti egyenlőségnek ebben a kérdésben is érvényesülnie kell. A képviselőnő úgy vélekedik, hogy a terrorszervezetek támogatását mindenki számára meg kell tiltani migrációs státusztól füg­getlenül.

Címlapkép: Johan Forssell migrációs miniszter. Forrás: Facebook/Johan Forssell

Forrás:
Migrációkutató Intézet
'Fel a tetejéhez' gomb