Nagy János: a magyarok még mindig olyan országban élnek, ahol a templomok megújulnak

A magyarok még mindig olyan országban élnek, ahol a templomok megújulnak, és Isten házaként újulnak meg – mondta vasárnap a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bánhorvátiban, a református templom felújításáért tartott hálaadó istentiszteleten.

Nagy János úgy fogalmazott, fontos, hogy a templomokból nem múzeum, könyvtár, diszkó vagy mecset lesz, ahogyan ez tőlünk nyugatabbra már-már bevett szokás, hanem Isten hajléka. Az államtitkár közölte, a magyar állam a kereszténység felvétele óta eltelt ezer és a reformáció kezdete óta eltelt ötszáz évben hitet és eltökéltséget kapott. Hozzátette, a világ változik, amihez alkalmazkodni kell, mert több mint fél évszázada nem látott kihívások „tornyosulnak előttünk”. Példaként említette a szomszédságban folyó „brutális szláv testvérháborút”, az Európa nyugati városaiban újra megjelenő antiszemitizmust, valamint a „délről, idegen kultúrából érkezett bevándorlók millióit”. Nagy János hozzátette,

„tőlünk nyugatra alkalmazkodnak, és megpróbálnak a világot elfogadva mássá, trendivé válni. Magyarországon ezzel szemben azért kell alkalmazkodni és megújulni, hogy ugyanazok maradhassunk, akik vagyunk még akkor is, ha ezt Európában egyre kevesebben gondolják így”.

Demeter Zoltán (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője megerősítette az államtitkár által elmondottakat. Kiemelte, Magyarországnak olyan kormánya van, amelynek fontos a keresztény értékrend, a hit és a templomok, valamint az azokban működő gyülekezetek. Deák-Szinyéri József, Bánhorváti független polgármestere köszönetet mondott a templom felújításáért és azt mondta, büszke arra, hogy a település három templomából kettő már újjászületett, a harmadik felújítása pedig folyamatban van.

A Bánhorváti Református Templom 240 millió forintos állami támogatásból újult meg, amelyet az egyházmegye és az egyházkerület további 3 millió forinttal egészített ki. A teljes körű külső és belső rekonstrukció során egyebek mellett statikailag megerősítették az épületet, kicserélték a tetőszerkezetet, felújították a homlokzatot és a külső környezetet is.


Hirdetés

Forrás/fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb