Rakéták csapódtak be hajnalban Kárpátalján

A béketörekvések fokozásának szükségességét hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a kárpátaljai rakétabecsapódások kapcsán vasárnapi Facebook-bejegyzésében.

Szijjártó Péter azt közölte, vasárnap rakétabecsapódások történtek Kárpátalja megyében. Miroszlav Bileckij kárpátaljai kormányzó tájékoztatása szerint sem áldozatok, sem sérültek nincsenek.

„Ezek a ma hajnali események is arra mutatnak rá, hogy tovább kell fokozni a béketörekvéseket, mert minden egyes nap újabb és újabb pusztítással jár, s minden egyes nap a háború eszkalálódásának veszélyét hozza magával”

– tette hozzá a miniszter.

A légvédelmi erők két rakétát lelőttek, a roncsok a Munkácsi járási Pósaháza (Pavsino) és a Rahói járási Feketetisza (Csorna Tisza) települések közelében elterülő erdőkbe zuhantak


Hirdetés

– áll a Kárpátaljai katonai közigazgatás vezetőjének közleményében.

Emellett egy ellenséges drón lezuhant egy erdő felett a Munkácsi járási Felsőgereben (Verhnya Hrabivnicja) falu határában.

Személyi sérülés nem történt, sem lakóépületekben, sem pedig infrastrukturális létesítményekben nem keletkeztek károk – tudatta a megye kormányzója.

Kárpátalján vasárnap reggel lefújták a légiriadót, azonban az ország területének nagyobb részén nem múlt el a légiveszély.

Címlapkép: Azbej Tristan humanitárius missziót vezetett Kárpátaljára 2022.03.16-án. Forrás: Facebook/Azbej Tristan

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb