Claudio Gugerotti bíboros a görögkatolikusokat látogatta meg Miskolcon

A Keleti Egyházak Dikasztériumának prefektusa magyarországi útja során a Miskolci Egyházmegye központját is felkereste november 16-án.

XV. Benedek pápa 1917-ben hozta létre a Keleti Egyházügyi Szent Kongregációt. Azokat a szentszéki ügyeket, amely a keleti katolikus egyházakat érintik, ennek a kongregációnak rendelt alá. Az immár dikasztériummá vált egyházi intézmény vezetője Claudio Gugerotti bíboros – számolt be róla honlapján a Miskolci Egyházmegye.

Mint a keleti egyházak szakértője Gugerotti bíboros többször is járt már Magyarországon, most kifejezetten a görögkatolikusokat látogatta meg. Magyarországi tartózkodása második napján Miskolcra érkezett, ahová Magyarország apostoli nunciusa, Michael Wallace Banach érsek is elkísérte.

A bíborosi delegáció első útja a Búza téri Nagyboldogasszonyról nevezett püspöki székesegyházba vezetett, ahol a görögkatolikus Metropólia elöljárói mellett a Miskolci Esperesi Kerület papsága fogadta.

A Székesegyházban Orosz Atanáz püspök vezette körbe a bíborost.


Hirdetés

Két éve már, hogy a templom falait gyönyörű ikonok borítják. Ezek közül Atanáz püspök egyet-egyet, leginkább a ritkán ábrázolt szenteket emelte ki és a feltámadott Krisztust ábrázoló falképeket, valamint a templom címünnepének, az Istenszülő elszenderedésének, és az egyházmegye védőszentjének, Keresztelő Szent János életének különböző ábrázolásaira hívta föl a magas rangú vendég figyelmét. Atanáz püspök az egyházmegye centenáriumi évének főbb eseményeiről is említést tett.

Claudio Gugerotti bíboros Ferenc pápa nevében arra hívta föl a figyelmet, hogy „az emlékeket nem csak megőrizni kell, hanem építeni is szükséges az egyházat; megértetni az emberekkel, hogy az Úr közöttünk van, Ő az életünk értelme.”

Címlapkép forrása: Miskolci Egyházmegye

Forrás:
MIskolci Egyházmegye
'Fel a tetejéhez' gomb