Kelemen Hunor: A család és az egyház után az oktatási intézmények a legfontosabbak a szórványban

A szórványra azért is kell különösen vigyázni, mert egyfajta védőburok a tömbmagyarság számára, és a nemzetpolitikának is így kell tekintenie rá – jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje szombaton Déván.

A szövetségi elnök az erdélyi szórványmegyéknek a magyar szórvány napja alkalmából tartott közös tanácskozásán vett részt a dél-erdélyi városban. Beszédében kifejtette:

a szórványközösségek támogatása azért is létkérdés, mert ők vannak leginkább kitéve a természetes fogyásnak és az asszimilációnak, és ezért olyan feltételeket kell teremteni számukra, melyek lehetővé teszik az identitás megőrzését.

Rámutatott: a szórványban az oktatási intézmények a legfontosabbak a család és az egyház után, hiszen meghatározzák az identitásképzést és az identitás megerősödését, amelyek nélkül nincsen magyar jövő.

A szövetség elnöke emlékeztetett arra, hogy 14 évvel ezelőtt épp Déván kezdődött a szórványnapi rendezvénysorozat, az erdélyi szórvány- és a tömbmagyar vidékek közötti együttműködés. Az elmúlt időszak eredményei között említette a szórványkollégiumi rendszer kiépítését, az óvoda- és bölcsődeépítést. Az egyik fontos szempont az volt – mondta –, hogy ha magyar vagy vegyes család magyar iskolába akarja járatni a gyerekét, akkor legyen lehetősége erre.


Hirdetés

Kelemen Hunor kitért a kultúra fontosságára, amelyet a civil szervezetekkel, egyházakkal együttműködve a szórványban is próbálnak biztosítani.

A politikai érdekképviselet újjáépítése is folyik, hogy a magyar közösség képviselői a szórványban is jelen legyenek a közigazgatásban. Erre itt különösen szükség van, ezáltal lehet közösséget építeni, bizalmat erősíteni

– tette hozzá.

A szövetségi elnök beszélt a 2024-es romániai választási év kihívásairól, a népességfogyás és az elvándorlás jelentette veszélyről, és hangsúlyozta: nem pánikba esni, hanem cselekedni kell. Aláhúzta: egymillió-százötvenezer ember erős közösséget alkot, amely értéket tud teremteni, és van jövője. Beszélt a családtámogató, gazdaságélénkítő programok szükségességéről, közölve: ha az RMDSZ kormányra kerül, ezek folytatását, újak indítását tervezi.

Kijelentette: az erdélyi magyar közösségnek erős hangjának kell lennie, hogy be tudjon kerülni a bukaresti parlamentbe, mert akkor minden magyar embert képviselni tud, aki Erdélyben, Romániában él és itt képzeli el a jövőt. „Mindenkiért felelősséget érzünk és felelősséget vállalunk” – hangsúlyozta. Hozzátette:

a szórványban ez a vegyes családokat is jelenti, mert az ő gyerekeik egyfajta kapcsot jelentenek a két nemzet, a két kultúra között.

Kelemen Hunor kifejtette: a szövetség a júniusban elért önkormányzati eredményeket csak akkor tudja kamatoztatni, ha a parlamenti eszközt is mellé tudja tenni. Kiemelte: júniusban a szórvány jól teljesített, különösen a városokban vannak tartalékai, ezért a közeledő államfő- és parlamenti választásokon is számítanak a támogatására.

A szövetségi elnök a sajtónak nyilatkozva elmondta: az erdélyi magyarság számára a választások tétje, hogy erős hangja legyen, amelyet a többségi politikusok is meghallanak és az RMDSZ-szel közösen megoldásokat keresnek a problémáira. A cél az erős parlamenti frakció, az hogy az RMDSZ ismét kormányra kerüljön, és kormányzati eszközökkel tudja segíteni a közösségépítést.

„A választásnak az a tétje, hogy ne tudjanak nélkülünk dönteni. A jó döntéseknek a részeseivé kell válnunk, és a rossz kezdeményezéseket meg kell tudnunk akadályozni”

– húzta alá az RMDSZ elnöke, arra buzdítva mindenkit, hogy a választásokon a magyar jelöltre szavazzon, a magyar közösség erejét erősítse.

A dévai rendezvényen az RMDSZ szórványmegyékbeli politikusainak részvételével kerekasztalbeszélgetést tartottak, valamint egy prezentációt a szórványbeli anyanyelvi oktatásról. Az egésznapos programsorozat este kulturális műsorral zárul.

Címlapkép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje. Forrás: Facebook/Kelemen Hunor

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb