Ferenc pápa azt kéri, hogy missziós céllal használják a modern eszközöket a Szent Péter-bazilika látogatható tereiben


Hirdetés

A szentatya audiencián fogadta a Szent Péter-bazilika fenntartását végző Fabbrica di San Pietro technikusait és partnereit, akik a digitális technológia és a mesterséges intelligencia vívmányainak felhasználásával új projekteket dolgoznak ki a bazilika kincseinek széles körű megmutatására – írta a vaticannews.va.

A 2025-ös szentévre készülnek a fejlesztésekkel.

Ez az imádság háza minden nép számára (vö. Mt 21,13), amelyet ránk bíztak azok, akik előttünk jártak a hitben és az apostoli szolgálatban. Ezért ajándék és feladat egyben, hogy gondozzuk, lelki és anyagi értelemben egyaránt, a legújabb technológiákon keresztül is

– kezdte beszédét a pápa, aki kifejezte a háláját fejezte ki munkájukért a technikusoknak.

A Szent Péter-bazilikába a világ minden tájáról érkeznek látogatók, és nekünk az a feladatunk, hogy ők otthon érezzék ott magukat, találkozhassanak Istennel és a testvérekkel, hittel vagy a hitet keresve, vagy csak megcsodálni Róma számos művészeti kincsét – folytatta.


Hirdetés

A technológia eszközökről azt mondta, hogy azokat kreatívan és felelősen kell használni, figyelve arra, hogy az eszköz ne legyen fontosabb, mint maga a cél. Az új projekt kapcsán Ferenc pápa három szempontot bízott a bazilika technikusaira és a projektben résztvevő partnerekre: az ima meghallgatása, a hit tekintete, a zarándok tapintása, ezek a testi és lelki érzékek segítsék a kezdeményezéseik megvalósítását.

Kitért arra is, hogy a projekt végeredményének olyannak kell lennie, hogy a látogatók érezzék, szent helyen járnak, amely a meditáció tere. Azt kérte továbbá, hogy ne turisztikai stílusban, hanem missziós céllal használják a modern eszközöket.

Címlapkép: Ferenc pápa. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari


Hirdetés

Forrás:
vaticannews.va
'Fel a tetejéhez' gomb