Ferenc pápa: „A véradás a határtalan keresztény szeretet tanúságtétele”

A pápa a megalakulásának 65. évfordulóját ünneplő Olasz Véradó Egyesületek Szövetségének (FIDAS) tagjait fogadta szombaton a Vatikánban. Az egyházfő kiemelte, a véradás spirituális dimenzióját, mint a szívben rejlő keresztény szeretet tanúságtételét – írja a Vatican News.
 

Jobb adni, mint kapni

„Adni örömet okoz, mert megváltoztatja és gazdagítja egész életünket, belépve az Evangélium ragyogó dinamikájába, ahol minden a szeretetben találja meg értelmét és teljességét. Szabadon adjátok másoknak önmagatok egy fontos részét, véreteket, és biztosan ismeritek az osztozásból fakadó boldogságot” – mondta a pápa.

A keresztény szeretet tanúságtétele

Ferenc pápa kiemelte, hogy a véradás fontos tanúbizonysága a rászorulók iránti keresztény szeretetnek, amelynek nincs faji, etnikai vagy vallási korlátja.

„Egy olyan világban, amelyet az individualizmus jellemez, az önzetlen és névtelen cselekedetet olyan jel, amely legyőzi a közömbösséget és a magányt, és lebontja a korlátokat”

– mutatott rá a pápa. Megjegyezte, hogy maga a vér „beszédes szimbólum”, mivel a szeretethez hasonlóan nem tesz különbséget, és eljut oda, ahol szükség van rá. Maga a kar kinyújtásának gesztusa a véradás pillanatában hasonló ahhoz, amit Jézus a szenvedésében tett, amikor önként kinyújtotta testét a kereszten.


Hirdetés

„Ez egy gesztus, amely arra emlékeztet bennünket, hogy az Egyház evangelizációs küldetése a szereteten keresztül valósul meg” – hangsúlyozta az egyházfő az olasz véradóknak.

Kövesd a vér útját, hogy elérd a szívet

Végül, megköszönve a véradóknak tettüket, Ferenc pápa arra biztatta őket, hogy véradásukat ne csak az emberi nagylelkűség cselekedetének tekintsék, hanem egy „lelki utazásnak” is az egység és a kiengesztelődés felé Krisztusban, aki azonosul a rászorulókkal és a szenvedőkkel. A legutóbbi „Dilexit Nos” kezdetű enciklikájára hivatkozva a pápa emlékeztetett:

„Aki követi a vér útját, az eléri a szívet, mind fizikailag, mind lelkileg, vagyis az ember egyesítő központját, ahol az önismeret és a mások felé való nyitottság találkoznak. Kövessétek a vér útját, hogy elérjétek a szívet, vagyis minden férfit és nőt, akivel találkoztok, hogy még teljesebben öleljetek át, egyetlen szeretetcselekedetben”

– kérte beszéde végén a Ferenc pápa az Olasz Véradó Egyesületek Szövetségének tagjaitól.

Címlapkép: Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter téren 2024. április 22-én. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

Forrás:
Vatican News
'Fel a tetejéhez' gomb