A szociális munka alapja a humánus értékrend, a közösség iránti felelősség és a szolidaritás

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője kedden, a szociális munka napján a Facebook-oldalán jelentette ki: „A szociális munka alapja a humánus értékrend, a közösség iránti felelősség és a szolidaritás, ezen értékek jegyében dolgoznak a magyar szociális munkások, akik hivatásukkal, szakértelmükkel számos ember életét segítik és változtatják meg”. 

A videóban azt mondta: a szociális munka napján tiszteletünket fejezzük ki mindazok előtt, akik napi szinten elkötelezetten dolgoznak azért, hogy segítsenek, támogassanak és erősítsenek minden egyes embert, aki segítségre szorul.

„A szociális munka valóban különleges hivatás, amelynek során minden nap egy új kihívás vár. Legyen szó idősek, gyermekek, fogyatékkal élők, családok vagy hajléktalanok támogatásáról, a szociális munkások elhivatottan állnak helyt a társadalom legsebezhetőbb csoportjai mellett. Az ő munkájuk nem csupán szakmai tudást, hanem empátiát, türelmet és rendkívüli emberismeretet is igényel”

– fogalmazott a politikus.

Hozzátette, hogy a szociális munkások nap mint nap szembesülnek a legnagyobb nehézségekkel, de soha nem veszítik el a hitüket abban, hogy minden ember méltó a segítségre és a támogatásra.


Hirdetés

Simicskó István hangsúlyozta, hogy a magyar kormány számára kiemelten fontos a szociális, gyermekvédelmi, illetve gyermekjóléti szféra, amelyre a 2010-hez képest 350 százalékkal nagyobb összeget fordít.

Meg kell becsülni a szociális ágazatban dolgozókat, akiknek a bére az elmúlt években folyamatosan emelkedett: míg 2010-ben átlagosan bruttó 137 ezer forint volt, idén már 474 ezer forint, eközben a nevelőszülők jövedelme ötszörösére nőtt – mondta.

Kiemelte, a cél, hogy tovább javuljon a szociális ellátórendszer hatékonysága és elérhetősége, így mindenki számára biztosítsa a szükséges segítséget és támogatást.

Címlapkép: Facebook/Simicskó István

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb