Rettegnek az amerikai LMBT-közösség tagjai Trump megválasztása óta

Félelem és pánik uralkodik az elnökválasztás óta a transznemű közösségekben – minderről Cathy Renna, az LMBTQ szószólója beszélt az USA Todaynek.

Sajtóhírek szerint mintegy 700 százalékkal megnőtt a transzeműektől érkező segélyhívások száma. A közösség tagjai ugyanis meggyőződéssel állítják: a republikánus elnök győzelmével veszélybe kerül biztonságuk, sőt, elveszíthetik állásukat is – nem beszélve az ellenük irányuló gyűlöletről. Leginkább azt sérelmezik, hogy nem lehet majd kiskorúakon nemváltó-műtéteket végrehajtani, valamint a transznemű sportolók versenyzését is betiltják, ezzel pedig „sérülnek alkotmányos jogaik”. Nézzük, miről is van szó!

Mint ismert, Donald Trump kampányának egyik kulcseleme volt, hogy megválasztása esetén első intézkedései között lesz a demokraták által igencsak szabadjára eresztett transznemű jogok korlátozása vagy eltörlése, így például a kiskorúakon végzett nemváltó műtétek, valamint a transznemű sportolók versenyzésének betiltása. Már az is rendkívüli felháborodást okozott, amikor fizetett hirdetésekben a „Kamala értük/nekik van. Trump elnök érted.”– szlogennel találkoztak. Most pedig már nemcsak dühösek, de rettegnek is – mégpedig attól, hogy az USA 47. megválasztott elnöke hogyan és mikor valósítja meg ígéreteit.

„Óriási aggodalom és félelem uralkodik ” – mondta az USA Todaynak az LMBTQ Nemzeti Munkacsoport kommunikációs igazgatója. „Ez most más lesz, mint az első adminisztráció alatt, mert olyan emberekkel vette körbe magát, akik tevékenyen részt akarnak vállalni jogaink korlátozásában”– fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte ezzel a demokráciára is súlyos ütést mér a republikánus elnök, nem beszélve alkotmányos jogaik megsértéséről…

Trump azon javaslata, hogy az első napon foglalkozzon a transzlobbival, úgy tűnik, Biden egyik első elnöki cselekedetének szándékos megfordítása. 2021. január 20-án Biden végrehajtói rendeletet írt alá, amely megakadályozza, hogy a közfinanszírozott iskolák kizárják a transznemű diákokat a „nemi identitásuknak” megfelelő mellékhelyiségekből és öltözőkből. 


Hirdetés

Forrás: USA Today/X.com

'Fel a tetejéhez' gomb