Motivált oktatók és diákok, megújult szakképző intézmények, Varga-Bajusz Veronika szerint ezek a megújuló szakképzés alappillérei

Az elmúlt években lendületes, dinamikus oktatási rendszer fejlődött ki a szakképzésben, ez a munkaerőpiaci szereplőkkel együtt olyan lehetőséget biztosít a diákoknak, fiataloknak, amely biztos karrierúthoz, jövőképhez vezet – közölte Varga-Bajusz Veronika, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusa a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton Hódmezővásárhelyen.

Varga-Bajusz Veronika a SkillFest pályaorientációs fesztivál megnyitóján azt mondta, a szakképzés megújítása három pilléren áll: motivált oktatók, motivált diákok, megújult szakképző intézmények.

A motivált oktatókról szólva elmondta,

a kormány az elmúlt években folyamatosan biztosította a béremelést.

Hozzátette, idén „egy igazán nagy, történelmi jellegű béremelés valósulhatott meg”, ami jövőre 21 százalékos további emeléssel folytatódik.


Hirdetés

Kiemelte: az új szakképzési rendszer nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a diákok is motiváltak legyenek a képzés során.

Varga-Bajusz Veronika példaként megemlítette, hogy az alapoktatásban 8 és 59 ezer forint közötti ösztöndíjat kaphatnak a fiatalok, azt követően pedig a duális képzésben már munkabér formájában akár 168 ezer forintot.

Erre jön rá aztán a sikeres szakmai vizsgát követően a pályakezdési, életkezdési juttatás 150-300 ezer forintos értékben, amely segíti a szakma és a karrier elindítását

– tette hozzá.

Az államtitkár felhívta a figyelmet a januárban induló munkáshitelre is, amely segítséget ad azoknak a munkaerőpiacra kilépő fiataloknak, akik a közoktatás, köznevelés után rögtön foglalkoztatásban vagy vállalkozóként helyezkednek el, legalább 20 órás munkaviszonyban.

Négymillió forintos szabad felhasználású, kamattámogatott hitelről van szó, és az egyetlen fontosabb elvárás az, hogy öt évig Magyarországon kell dolgoznia a fiatalnak – ismertette Varga-Bajusz Veronika.

Elmondta, a hitelt tíz éven belül kell visszafizetni, és aki családot alapít, annak esetében az első gyermek után két évig szünetel a törlesztőrészlet, a második gyermek után a tartozás felét elengedik, a harmadik gyermek után pedig a teljes tartozást engedik el.

Az államtitkár úgy véli, hogy

az ösztöndíjtól kezdve a munkáshitelig olyan motivációt tudnak adni a fiataloknak, amely azt segíti, hogy a szakképzésen, a szakma tanulásán és a szakma szeretetén keresztül egy sikeres karriert építhessenek maguknak.

Varga-Bajusz Veronika a harmadik pillérről, a megújult szakképzési intézményekről szólva kiemelte:

a 21. századi szakképző intézményfejlesztési programban csaknem 100 milliárd forintból újították és újítják meg folyamatosan országszerte az intézményeket.

Hozzátette: a duális partnerek bevonásával olyan képzési környezetet tudnak biztosítani a fiataloknak, „hogy szeressék, amit csinálnak, és szeressék meg azt a szakmát, amit tanulnak”.

Kincses Tímea, az eseményt szervező Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, a rendezvény azt a célt szolgálja, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalokhoz közel hozzák a szakmákat. A pályaorientációs fesztiválra 25 kiállító érkezett – ismertette.

SkillFest pályaorientációs fesztivált tartanak Hódmezővásárhelyen 2024. november 9-én. Forrás: Facebook/Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum

Véleménye szerint a szakképzés az elmúlt öt évben nagy átalakuláson ment keresztül, és nagyon sok lehetőséget rejt magában. A vonzó környezet, az infrastruktúra fejlesztése, a modern technológia mind-mind azt támogatja, hogy kiváló szakembereket képezzenek – hangsúlyozta a főigazgató.

Címlapkép: Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár. Fotó: MTI/Lakatos Péter

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb