Pressman „utolsó vacsorája”
Az amerikai nagykövet, David Pressman november 6-án tartott fogadást rezidenciáján, ahol Magyarország „szerencsejáték-problémájáról” beszélt, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy Trump győzelme csak ideiglenes, Orbán Viktor pedig rossz szövetségest választott. Kapaszkodjanak meg, az is kiderült, ő maga mindig is büszke volt arra, hogy „az Egyesült Államok kormányának magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselőjeként” nem politizál. Micsoda szerencse…!
„Az Egyesült Államok magyarországi nagyköveteként én elég jól ismerem a „kínosnak” tartott helyzeteket. Így tehát itt vagyunk” – kezdte az amerikai nagykövet november 6-i beszédét, amiben arról is szólt, hogy a demokráciát ünnepelni hívta vendégeit.
Amikor elküldtük a meghívókat erre az eseményre, még nem tudtuk, hogy kit választanak meg az Egyesült Államok következő elnökévé. Ma este a demokrácia ünneplésére hívtuk Önöket, nem egy adott jelölt győzelmének ünneplésére. Talán azt gondolták, hogy két változatot készítek ebből a beszédből, de mindig is csak egy változat volt, egyetlen üzenettel, függetlenül attól, hogy ki nyert: a demokráciát meg kell védeni, vezetőinknek és népeinknek, mert az szent és törékeny, és mert ez az alapja a magyar emberek és az Egyesült Államok közötti köteléknek.
Ezután éles fordulattal – és némi amnéziával – közölte: mindig büszke volt arra, hogy ő maga nem politizál.
Mindig is büszke voltam arra, hogy az Egyesült Államok kormányának magas rangú nemzetbiztonsági tisztviselőjeként én magam nem politizálok. Akik ma este a gondolataimat és előrejelzéseimet kérdezték, mindannyian ugyanazt a választ hallották: az Amerikai Egyesült Államokat képviselem, nem pedig egy politikai pártot, és soha nem nyilatkozom pártpolitikai kérdésekről. Mert úgy gondoljuk, hogy külpolitikánkat – partneri és szövetségesi kiszámíthatóságunkat – a nemzetbiztonsági politika pártoktól független megközelítése szolgálja a legjobban. Nem egy személyre, nem egy kormányra, hanem az alkotmányra esküszünk. Valami sokkal nagyobbra, mint bármely személy, bármely vezető, bármely párt.
Itt azért érdemes megállni egy pillanatra és felidézni, hogy Pressman annyira „nem politizált”, hogy nyilvános Twitter-bejegyzéseiben rendszeresen bírálta az Orbán-kormányt, támogatta az LMBTQ-mozgalmat, részt vett a Pride-on, sőt, már a kinevezése is provokációnak számított, hiszen a magyar alkotmányban rögzített családmodellel ellentétben azonos nemű házastársával és két, nevelt fiukkal érkezett Magyarországra. Balliberális influenszereket, újságírókat, aktivistákat hívott meg privát fogadásokra, vacsorákra, és látott el tanáccsal, segítő kezet nyújtva nekik minden olyan tevékenységhez, ami az Orbán-kormány megbuktatásához vezethet. És ez csak tényleg néhány olyan kiemelt tevékenység a sokból, amivel a diplomáciai tevékenységén jelentősen túllépett amerikai nagykövetként.
Pressman egyébként elismerte: egyáltalán nem vádolható azzal, hogy esetleg félne világosan fogalmazni. Kijelentette, hogy az amerikai elnökválasztásnak fontosságát „Amerikára, Amerika szerepére a világban és közös jövőnkre nézve nem lehet alábecsülni.” Véleménye szerint ugyanis a két ország közötti kapcsolat jelentősen megváltozik majd. Szavai szerint:
Orbán Viktor miniszterelnök úgy kezelte ezt a választást, mint egy kártyapartit egy kaszinóban. És nagyon magas tétet tett fel. Akár úgy gondolja, hogy megnyerte, akár elvesztette ezt a partit, nem a pénzzel, hanem az amerikai-magyar kapcsolatokkal játszott. Egy olyan kapcsolattal, amelyet megváltoztatott az ő játszadozása. Az okozott kár mélyebb, mint egy négyéves elnöki ciklus, mert abban a késztetésben gyökerezik, hogy valami nagyot és maradandót, egy szövetséget – erős nemzetek közötti kapcsolatot – valami sokkal kisebbé és múlékonyabbá alakítson át.
Hozzátette:
Az elmúlt években Magyarország miniszterelnöke azt mondta a népének, hogy látszólag minden problémájuk megszűnik, ha egy adott politikai párt megnyeri a választásokat … egy másik országban. Ha hinnének neki, azt gondolhatnák, hogy az amerikai politikára tett kockáztatása jó fogadás volt. Tegyél fel mindent egy külföldi politikai szövetségesre, és ha ő nyer, nagyot nyersz – legalábbis így szól a történet. Orbán miniszterelnök tehát úgy döntött, hogy az Amerikai Egyesült Államokkal kötött szövetségét beviszi egy kaszinóba – és hagyta, hogy megjárja a szerencsejátékozás tétjét.
Még szerencse, hogy nem politizál… És még véletlenül sem Orbán-ellenes. Pressman azonban tudta fokozni az elhangzottakat azzal, hogy közölte, a miniszterelnök „Magyarország jövőjét kockára teszi, és nem a magyarok kezébe adja annak sorsát, hanem vakmerő módon egy ideiglenes (?) dolognak.„
De nemcsak kockázatos valami nagy és maradandó dolgot feltenni valami véges és ideiglenes dologra. Hanem vakmerő. És akár nyerünk, akár veszítünk, ennek ára van. Magyarország jövőjét valaki más választására teszi fel, Magyarország sorsát nem magyarok kezébe adja. Kockára teszi a biztonságot jelentő szövetséget, mint egy halom zsetont a pókerben. De a zsetonok, amelyekkel az ország vezetői játszanak, nem csak az övék.
Majd újra kilépve nagyköveti minőségéből a külgazdasági és külügyminiszterrel kapcsolatban tett bíráló megjegyzést – aki egyébként annak ellenére még mindig tisztelettel beszélt vele, hogy rendszeresen kritizálta őt nyilvánosan és vádolta hazugságokkal nemzetközi színtéren is.
Pressman egyre jobban beleélte magát abba, hogy „jól megmondja a magáét”:
Miközben választásunk minden bizonnyal megváltoztatja az Egyesült Államokat, a magyar embereknek tudniuk kell, hogy az Magyarországot nem fogja megváltoztatni.
Majd finom utalást tett arra, hogy a változásról is a magyar emberek dönthetnek. (Tehát az Orbán-kormányt meneszteni a választásokkor lehetséges).
Micsoda szerencse, hogy olyan nagykövet, aki nem politizál! Mi lenne, ha azt tenné…?
A teljes beszédet itt olvashatja el.
Címlapkép: David Pressman. MTI/Koszticsák Szilárd
