Diplomáciai nagyüzem Budapesten, nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Orbán Viktor (Visszanézhető!)

„Ez volt Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye” – ezekkel a szavakkal indította sajtótájékoztatóját Orbán Viktor Budapesten, az Európai Politikai Közösség Puskás Arénában tartott csúcstalálkozója után.

A rendezvényre összesen 47 állam- és kormányfő, valamint a legjelentősebb nemzetközi szervezetek vezetői voltak hivatalosak, és Ursula von der Leyen EB-elnöktől kezdve Mark Rutte NATO-főtitkáron át Volodomir Zelenszkij ukrán elnökig mind meg is jelentek.

A magyar miniszterelnök Edi Rama albán kormányfővel tart sajtótájékoztatót, amelyen az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozójáról számolnak be. 

A miniszterelnök rögzítette, hogy a megjelentek között ma tanácskozás folyt, így nem hoztak döntéseket sem, rengeteg dologban nem is értettek egyet. Amiben viszont egyetértettek, hogy az amerikai választási eredményre reagálni kell. „Tudunk kell, hogy nagy változások jönnek, és erre nekünk is reagálni kell” – hangsúlyozta Orbán, majd úgy folytatta, egyetértettek abban is, hogy Európában mihamarabb békére van szükség. Ezzel együtt egyetértés volt abban is, hogy Európa nem várhatja el a jövőben Amerikától kizárólagosan, hogy megvédje.

Orbán Viktor kitért a mai esemény lebonyolítására is, hogy a tanácskozás után a megjelentek munkacsoportokra oszlottak, ahol különböző témákat vitattak meg. Ezekről nem is szeretett volna külön beszélni, a migrációról viszont volt egy megjegyzése. Szerinte migráció dolgában ma mindenki elégedetlen és változást szeretne, de a politikai vezetők előtt tornyosul egy komoly akadály: a bírósági aktivizmus.


Hirdetés

Eldöntünk dolgokat, a kormányok azokat végrehajtják, és a közös döntéseink beleütköznek először európai aztán pedig nemzeti bírói döntésekbe

– ecsetelte a miniszterelnök, hozzátéve, egyetlen ország van, ami kivételt képez ebben: Magyarország, ami mindig is szembe helyezkedett a „bírósági aktivizmussal”.

A bírósági aktivizmussal szembeni lázadásról szólva, kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, 2015-ben, amikor a migrációs válság elkezdődött, akkor az első aktusa a magyar kormánynak az egy lázadás volt.

Fölépítettük a kerítésünket, amikor ez még ősbűnnek számított. Azóta mások is építenek kerítést, az már nem számít bűnnek, sőt ősbűnnek végképp nem.

Orbán Viktor hozzátette, ezután Magyarország bevezette azt a rendszert, ami az egyetlen megoldás a migrációra, hogy senkit nem szabad beengedni egy országba, amíg a kérelmét el nem bírálták.

Az elmúlt tíz évben rengeteg tanácskozáson voltam ott, előadást hallottam, igazi keresztény jószívű embereket hallgattam meg, akik mind segíteni próbáltak a migráció okozta helyzeten. De egyetlen olyan javaslatot sem hallottam, ami a magyar modellen kívül megoldást jelentett volna. A magyar modell az, beadod az igényedet, kívül maradsz az országon, mi elbíráljuk, ha a válasz igen, bejöhetsz, a válasz nem, nem jöhetsz be. Ennél jobbat én senkitől nem hallottam tíz év alatt

– fejtette ki a miniszterelnök. Mint mondta, 

Ezt kell megvalósítani. De ma jogszabályok ezt nehezítik. Magyarországot az Európai Bíróságon elítélték ezért. Az egyetlen védelmet jelentő megoldás miatt elítéltek bennünket, holott nemcsak Magyarországot, hanem egész Európát védjük, és mi természetesen nem fogunk beengedni ezután sem senkit. Ez a lázadás következő lépése, és szerintem nincs is más megoldás, csak az, ha sok ország lázad föl a mostani bürokratikus, dzsungelszerű szabályozások és a bírósági aktivizmus ellen, és mondja azt, hogy elég volt. Meg akarjuk védeni a polgárainkat. Senki sem jöhet be az engedélyünk nélkül. Pont. Amíg ez a lázadás nem lesz európai méretű, addig mindig tartunk jó tanácskozásokat jogi okoskodásokról, paktumokról.

Szintén kérdésre válaszolva Orbán Viktor beszélt arról is, hogy ami az amerikai–magyar kapcsolatokat illeti, ott sok minden elromlott az elmúlt négy évben.

Diszkriminációt kellett elszenvednünk sok területen. Ezeknek a kijavítása lesz az első kérdése az együttműködésünknek az új adminisztrációval, és vannak gazdasági természetű terveink is, azokról majd időben fogok beszélni

– tette hozzá. 

A miniszterelnök hozzátette, „a béke dolgát illetően nem vagyok feljogosítva, hogy egy olyan kérdésben képviseljek álláspontot, amiben nincs teljes egyetértés. Véleménykülönbségek vannak a háború folytatása, vagy a gyors tűzszünet és béketárgyalás kérdésében. 

Orbán Viktor Trumppal kapcsolatban úgy fogalmazott:

Börtönbe akarták zárni. El akarták kobozni a vagyonát. Meg akarták ölni. És ma ő az Egyesült Államok elnöke. És én mindig büszke vagyok, hogy ha azokkal harcolhatok együtt, akik a mindenkori hatalmi elittel szemben próbálnak érvényt szerezni az emberek akaratának. Ezt hívják demokráciának.

„A történelem láthatóan felgyorsult” – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az amerikai választások lezártak egy korszakot, és „a világ gyorsabban fog megváltozni, mint azt gondolnánk”. 

A miniszterelnök az X-en közzétett bejegyzésében úgy fogalmazott: minden szem Magyarországra!

A sajtótájékoztatót visszanézheti ide kattintva.

'Fel a tetejéhez' gomb