Szijjártó Péter: megdöbbenéssel értesültünk az újvidéki vasútállomáson bekövetkezett tragédiáról

Megdöbbenéssel értesültünk a délután folyamán az újvidéki vasútállomáson bekövetkezett tragédiáról, mely a jelenlegi információk szerint nyolc halálos áldozatot követelt, s mintegy harminc ember sérülését okozta – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken kora este.

A tárcavezető hangsúlyozta ” szerb barátainkkal együtt gyászoljuk az áldozatokat, együttérzünk azokkal, akik elveszítették szeretteiket, egyúttal mielőbbi gyógyulást kívánunk a sérülteknek”.

A magyar emberek együttérzéséről táviratban biztosítottam Marko Duric kollégámat, Szerbia külügyminiszterét, miután telefonon beszéltem Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyarok Szövetségének elnökével

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Mint arról korábban írtunk: leszakadt az újvidéki vasútállomás szerkezetének egy része pénteken, nyolc ember meghalt és mintegy harmincan megsérültek – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) hivatalos közléseket idézve.


Hirdetés

Az épület régi, 1965 óta nem felújított részének bejárat feletti tetőszerkezete nem sokkal péntek dél előtt omlott le nagy robajjal több embert is maga alá temetve. Az RTS beszámolója szerint nagyszámú mentő- és tűzoltóautó érkezett a helyszínre, illetve munkagépeket is a vasútállomáshoz vezényeltek, hogy a leomlott betonkonstrukció elemeit eltávolítsák.

A vasúttársaság közleménye szerint az előtető a vasútállomás régi épületén szakadt le, nem azon, amelyet a Belgrád-Budapest vasútvonal kiépítése miatt felújítottak, ezen a részen csak belső felújítást végeztek, illetve a homlokzatot újították fel.

Milos Vucevic szerb miniszterelnök a második világháború utáni időszak legnehezebb pillanatának nevezte Újvidék történelmében a pénteki tragédiát. A kormányfő, aki korábban Újvidék polgármestere volt, közölte, szorgalmazni fogja, hogy megkerüljenek a felelősök. A kormány szombatra országos nemzeti gyásznapot rendelt el. Ivica Dacic belügyminiszter megerősítette, hogy a tragédiának nyolc halálos áldozata van.

Elmondta azt is, hogy rendkívül nehéz körülmények között folyik a mentés, és még órákig eltarthat. A romok alatt két ember van még, egyikük egy 14 éves lány – tette hozzá. A közlekedés az újvidéki vasútállomáson szünetel.

Forrás: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb