Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a gyászfeldolgozásról és a halloween ünnepléséről

A halálfélelmet az ismeretlentől, az egyedül maradástól való ősi, kisgyermeki rettegés hívja életre – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Bagdy Emőke pszichológus professzor, aki a mindenszentek és a halottak napja kapcsán elmondta, hogy az ünnep az életünkért történő hálaadás is.

Máté Patrik kérdésére, hogy miért fontos, hogy a mindenszentek, illetve halottak napja során megemlékezzünk elhunyt szeretteinkről, Bagdy Emőke kifejtette:

„Az emlékezés láthatatlan köldökzsinór, amely összeköt minket a jelen nem lévőkkel, a fontos személyekkel, és a jelenbe hozza a múltat számunkra.

Azt szokták mondani, hogy az hal meg, akire már nem emlékeznek.

A minket életben tartó, tápláló, nevelő, minket szerető személyekhez genetikai kötelékek, sőt pszichogenetikai összetartozási érzések kötnek. Ezáltal született meg a közös, tradicionális megemlékezés ünnepe. Ez az ünnep az életünkért történő hálaadás is, a lelkünkben tovább élő őseinkhez tartozás, valamint a tisztelet és a szeretet kifejezése” – tette hozzá a neves klinikai szakpszichológus.


Hirdetés

A riporter arról is érdeklődött, hogy vajon miként tudunk szembenézni az elmúlás gondolatával.

„Természetes életmenetünkben nem ezzel foglalkozunk. Ha valami tragédia, veszteség ér minket, akkor az egészség- vagy életfenyegetettség felszínre hozza a halálfélelmet. Ilyenkor próbálunk szembenézni a halállal, ami hatalmas szorongást kelt, a halálfélelmet pedig az ismeretlentől, az egyedül maradástól való ősi, kisgyermeki rettegés hívja életre. Csak szeretettel mellénk álló, együttérző és lelkileg támogató emberi kapcsolat enyhítheti az elmúlás félelmét”

– jegyezte meg Bagdy Emőke. Elmondta, hogy ha másokkal történtek hatására fut át rajtunk az elmúlás gondolata, akkor gyorsan elengedjük azzal a sajátos érzéssel, hogy „hála istennek, nem velünk történt”, mintha nem lenne érvényes ránk.

Arra a kérdésre, hogy mi segítheti a gyász feldolgozását, a pszichológus professzor azt felelte, hogy erre a válasz szembenézés azzal, hogy kit és mit siratunk.

„Magunkat? Az itt maradó és vesztes lényünk tehetetlen fájdalmát? Vagy inkább az áll a középpontban, aki már nincs itt, de él a lelkünkben, emlékeinkben, szeretetünkben? Róla szóljon a gyászunk, ne a magunk sajnálatáról. A gyászruha már maga is panaszkodás, de ha csak erről beszélünk, akkor az eltávozott már nincs is jelen a lelkünkben.

Az elhunyt megidézett jelenlétében elrendezünk vele mindent, ami netán rendezetlen volt. Megbocsátunk vagy bocsánatot kérünk ha szükség van rá a tisztázott érzelmi helyzet eléréséhez, sorra vesszük az értékeit.

A pozitív élményeinket és a negatívakat is, majd elengedéssel tehermentesítjük a most már lezárható kapcsolatot, hogy el tudjunk köszönni az elhunyttól a vélt, remélt viszontlátás reményében” – mondta Bagdy Emőke.

Hogy mit lehet tenni az egyre inkább divatossá vált angol eredetű halloween helyett azért, hogy az ünnep valódi értelme, az elhunytakra való emlékezés megmaradjon, a professzor asszony elmondta, hogy a halloween  szellemiségében messze áll az európai kultúra keresztény örökségétől.

A pogány kelta ünnep ír és skót átszövéssel jelent meg a kultúrában mint a mindenszentek előestéje, a halottakra és szellemekre emlékezés ünnepeként. Szimbólumai, a töklámpás és az ijesztően furcsa jelmezek azáltal tudtak teret hódítani, hogy az eredendő halálfélelem átkeretezésének, lelki veszélytelenítésének eszközévé váltak.

„A jelmez mögé bújót nem éri el az őt kereső halál. Ez a játék olyan, mint amikor a kutyától félő kisgyermek lemegy kutyába otthon, és a családtagoknak kötelező félni, megijedni tőle. Ha ő a kutya, akkor nem érheti bántás. Ha megértenénk a térhódítás okát, a halálfélelem rituális jelmezes játékos eltüntetésének kollektív kísérletét, akkor talán nagyobb tisztelettel vennénk vissza a mi tradicionálisan szent keresztény ünnepünket, és átengedhetnénk gyermekeinknek szórakozásként a töklámpás halloweent. Ez a megértésünkön, rajtunk múlik” – tette hozzá Bagdy Emőke.

A klinikai szakpszichológussal készült teljes interjút a Magyar Nemzet oldalán olvashatják el.

Címlapkép: Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus 2020 októberében. Forrás: Vasárnap.hu/Tóth Gábor

Forrás:
Magyar Nemzet
'Fel a tetejéhez' gomb