A reformáció történelmi leckéje szembesít bennünket a romlott állapotokat felszámolni kész élő Istennel – vallja Fekete Károly püspök
Senki sem sejthette, milyen következményekkel jár majd, amikor Luther 1517. október 31-én a wittenbergi templom kapujára kifüggesztette kilencvenöt pontját. Tette nemcsak vallási reformot indított el, hanem lehetőséget adott arra is, hogy Luther a nyomda segítségével közvetlenül szóljon az emberekhez, megkerülve az egyház hierarchiáját. Ráerősített azokra a folyamatokra, amelyek elősegítették a tömeges írástudás elterjedését, a modern nemzetállamok – köztük Németország – kialakulását, és végül a XIX. századi európai birodalmak létrejöttét – olvashatjuk a Magyarországi Református Egyház hivatalos oldalán. A lap interjút közöl Fekete Károllyal, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével a reformáció örökségéről és annak hatásáról a mai egyházra és társadalomra.
Weberné Zsikai Mária riporter azon kérdésére, hogy miért fontos még ma is a reformáció, Fekete Károly püspök elmondta:
„A reformáció feladatot ad: a Szentírás fényében ismerjük meg még mélyebben a keresztyén hit tartalmát, és igazítsuk ehhez gyülekezeteink és intézményeink életét! Ez az örökség számonkéri rajtunk, egységben van-e a hitünk és az életvitelünk, és elhárítunk-e minden téves tanítást vagy ideológiai elhajlást, amely ezt az egységet megbontja. Bűnbánattal és önvizsgálattal kell megvallanunk, hogy sokszor méltatlannak bizonyulunk ehhez a küldetéshez, és veszélyeztetjük az evangéliumhirdetés tisztaságát, az egyház szolgálatának hitelességét. A reformáció történelmi leckéje szembesít bennünket a romlott állapotokat felszámolni kész élő Istennel”
– nyilatkozta a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, aki azt is elmondta, hogy fontos számára a Második Helvét Hitvallás bevezetésének az a kitétele, hogy „ha valakik Isten igéjéből jobbra tanítanának”, akkor adjon helyet az olyan teológiai felismeréseknek és hitbeli megtapasztalásoknak, amelyek gazdagíthatják a szentírásismeretét, az igehirdetését, az imádsága mélységét, és Isten terveihez igazodóbbá teszik az egyház életét és szolgálatát.
„Példa számomra, hogy így alakult ki reformátoraink követelményrendszere, mert a legfontosabbra összpontosítottak, és ebből a lényeglátásból születtek a tételeik: a bűnös ember egyedül Jézus Krisztus áldozatának érdeméért, hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján üdvözülhet, amiért egyedül Istené a dicsőség!” – fejtette ki Fekete Károly.
Arra a riporteri kérdésre, hogy forradalom volt-e a reformáció, a püspök azt válaszolta:
„Tanulságos, hogy a reformáció kezdete nem az odamondás és a vagdalkozás, nem az ellenkezés és a harc volt. A visszaalakulás állapota csendigényes. A nagy belső átrendeződés titka az Istennel töltött elcsendesedés, amikor az ember belátja, hogy ahogyan jelenleg él, az nem élet. Amit istenként elképzelt vagy gyártott magának, az nem Isten. Rájön, hogy »az ég oly messze van, még messzebb tőled én«. Felismeri: nem jól van ez így, mert ha így haladok, a vesztembe rohanok. Magasabb és nagyobb erő kell, amely életre kelt. Így kezdte Luther és Kálvin, Kálmáncsehi és Méliusz, meg még sokan, akiket más-más élethelyzetben, de »csöndesen és váratlanul átölelt az Isten«, és rájuk talált a Krisztus szeretete. Az Isten előtti elmélyült csendből indulva aztán mertek megszólalni, kiállni, következetesnek maradni.” – tette hozzá Fekete Károly.
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspökével készült teljes interjút a Református.hu oldalon olvashatják el.
Címlapkép: Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke beszédet mond a Debrecen a szabadság őrvárosa címmel rendezett emlékülésen a Debreceni Református Kollégium Oratóriumában 2024. január 9-én. Fotó: MTI/Vajda János
