Torzképet alkothatnak önmagukról a kamaszok a közösségi média miatt

A serdülő lányok mintegy fele érzi magát kevésbé szépnek a közösségi médiafelületeken látottak hatására, mert sokukban nem tudatosul, hogy az online tér gyakran hamis valóságképet tár eléjük – egyebek mellett erre mutatott rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása, amely a 13-16 éves kamaszok közösségimédia-használati szokásait vette górcső alá.

Az NMHH kommunikációs igazgatósága azt közölte szerdán, hogy

a fiatalok számára a közösségi média ma már a hírfogyasztás, a szórakozás, a kapcsolattartás és a kapcsolatépítés első számú színtere.

A témához kapcsolódóan megjelenő kutatások zöme a 16 éven felüli lakosság internet-, és közösségimédia-használati szokásait vizsgálja, így csak ritkán kerül szóba az ennél fiatalabb korosztály, illetve az, hogy ez a generáció miként érzékeli a közösségi médiában megjelenő tartalmak hatását a személyiségre, az énképre, valamint a testképre.

A kutatás eredményei rámutatnak arra, hogy


Hirdetés

bár a gyermekek többsége tisztában van a veszélyekkel, mégsem foglalkoznak kellő mértékben a megelőzéssel, így például jelentős részük nem megfelelő módon vagy egyáltalán nem korlátozza a nyilvánosan elérhető személyes adatait.

A tanulmányból az is kiderült, hogy a gyermekek a közösségi média egyik legnagyobb előnyének a másokkal való kapcsolattartás, az új információkhoz való könnyű és gyors hozzáférés, valamint a szórakozás lehetőségét tartották.

A kockázatok közül a legtöbben az online bántalmazást, az adatlopást és az ezzel összefüggésbe hozható fiókfeltörést, valamint a személyes adataikkal való visszaélést találták a leginkább fenyegetőnek.

Több korábbi tanulmány után a mostani kutatás is rávilágított az online közösségi platformok idealizáló hatásának jelentőségére.

A fiúkat is érinti a megfelelési vágy a digitális térben látott idealizált képnek, a lányok mentális egészségére azonban a jelenség különösen nagy hatást gyakorol.

A friss felmérések szerint

a közösségi médiában látottak hatására a fiúk csaknem 18 százaléka, míg a lányok mintegy fele gondolta már magát kevésbé szépnek azokhoz a fiatalokhoz viszonyítva, akikkel a közösségimédia-felületeken találkoztak.

Ez az adat a kutatás szerint egyértelműen rámutat arra, hogy amikor a gyermekeket tudatos médiafogyasztásra ösztönözzük, kiemelten fontos hangsúlyoznunk, hogy a közösségi oldalakon látott tartalmak gyakran nem a valóságot tükrözik, az ezeken látott referenciák pedig nem lehetnek reálisak a mindennapi életben, hiszen az online térben szinte mindenki csak a legjobb pillanatait osztja meg.

A tanulmány kiemeli, hogy fontos felvértezni a fiatalokat a szükséges információval, amellyel megtalálhatják a megfelelő egyensúlyt az online és offline világ között.

A jövőben a szakemberek számára várhatóan az egyik legmeghatározóbb kihívás lesz annak kidolgozása, hogy hogyan segíthetik az ifjúságot az eddigieknél is hatékonyabban ezen egyensúly kialakításában és hosszú távú fenntartásában – áll a közleményben.

A kutatás elérhető az nmhh.hu oldalon.

Címlapkép: illusztráció. Forrás: freepik

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb