A meseolvasás erősíti a szülő és a gyerek közötti érzelmi kapcsolatot

Egy-másfél évvel megelőzik az életkoruknak megfelelő fejlődési elvárásokat azok az általános iskolások, akiknek rendszeresen olvastak mesét – többek között ilyen „kézzelfogható” előnye van annak, ha egy család beilleszti a meseolvasást a mindennapokba – írta szerkesztőségünknek kedden megküldött közleményében az Apor Vilmos Katolikus Főiskola.

Mint írták, noha a digitális eszközök egyre nagyobb szerepet kapnak a gyerekek életében, a gyermekkönyvpiac virágzik.

Mi alapján érdemes könyvet választani? Miért számít, hogy illusztrált mesekönyvet vásárolnak-e a szülők, és hogyan segítik a képek a szöveg megértését?

– ilyen kérdésekre adtak választ a szakemberek a katolikus főiskola IX. Kisgyermeknevelési Konferenciáján.

„A legkisebb gyerekek számára nem a történet a fontos, hanem a szülőkkel közös élmény, az együttlét, kis túlzással akár a telefonkönyvet is felolvashatnánk nekik. 2-3 éves korban jönnek az éntörténetek, amelyek a gyerek mindennapjait imitálják, míg a kalandokról, leküzdhetetlennek tűnő próbatételekről szóló történetek korszaka 4-5 év körül kezdődik”


Hirdetés

– fogalmazott a meseolvasás életkori szakaszairól Zóka Katalin főiskolai tanár, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanulmányi rektorhelyettese. A főiskola Martonvásár önkormányzatával együttműködve 2024. október 14-én és 15-én rendezte meg a IX. Kisgyermeknevelési Konferenciát (Brunszvik Teréz Szakmai Napok), amelynek fókuszában idén a gyermekkönyvek, a kortárs gyermekirodalom, a családok könyvkultúrához fűződő viszonya állt.

Ma már sem a szülők, sem a szakemberek számára nem kérdés, mennyire fontos a közös meseolvasás, könyvnézegetés és mondókázás. A kutatások bebizonyították: egy-másfél évvel megelőzik az életkoruknak megfelelő fejlődési elvárásokat azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét, szókincsük pedig már az óvoda kezdetén sokszorosa azokénak, akik ritkán találkoznak mesékkel. A meseolvasás, történetmondás ugyanakkor erősíti a szülő és a gyerek között érzelmi kapcsolatot, segít a pozitív énkép kialakításában is, vagyis elősegíti a gyerekek mentális jóllétét.

Azzal azonban eddig kevesebbet foglalkoztak a szakemberek, milyen hatással vannak a szövegértésre, a gondolkodás és a fantázia fejlődésére a mesekönyvek illusztrációi. Pedig a „digitális bennszülöttként” emlegetett generációnak hatalmas a képigénye.

„Ezt a szakirodalomban sokszor olyan kifejezésekkel illetik, mint vizuális szőnyegbombázás vagy képrobbanás, miközben a kutatások azt mutatják, hogy a mai gyerekeknek egyszerűen ez a természetes közege. Ez a generáció sokkal inkább jobb agyféltekei működéssel – képekkel, holisztikus megközelítéssel – próbálja befogadni a világot”

– mondta szakember.

Egy 2019-es hazai felmérésből az is kiderült: az óvodásoknak szükségük van arra, hogy mesehallgatás közben lássák a történethez szorosan kapcsolódó képeket, a 4-6 évesek többsége pusztán hallás alapján nem érti meg a szöveget.

A tizenéveseknek is szükségük van illusztrációkra

„Egy korábbi megközelítés szerint ahhoz, hogy egy gyerek fantáziája belső képeket tudjon teremteni, nem szabad külső képet, vagyis illusztrációt kapnia. Ám a kutatások egyértelműen azt igazolják, hogy az illusztráció nem akadályozza, hanem ösztönzi és gazdagítja a szövegekből kibontakozó belső képek megformálását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a fejből mesélés mellett illusztrált mesekönyveket is érdemes közösen olvasni” – emelte ki, s hozzátette: képekre, rajzokra nemcsak az óvodás korosztálynak, hanem az általános iskolásoknak, sőt a tizenéves olvasóknak is szükségük van. A művészien megformált illusztrációknak ugyanis az irodalmi klasszikusok megértésében és élvezetében, sőt a versek iránti érdeklődés megőrzésében is hatalmas szerepe van.

A mai gyerekkönyvek illusztrációinak zöme ráadásul önálló műalkotásként is megállja a helyét, így kaput nyit a képzőművészet felnőttkori befogása és élvezete felé is.

„Ma olyan illusztrátoraink vannak, mint a 20. század közepén: valódi művészek”

– mondta Zóka Katalin.

Egyre nagyobb a gyerekkönyvek választéka

A IX. Kisgyermeknevelési Konferencia több előadója kitért arra is, hogy a gyermekkönyvek vásárlóit egyre nagyobb – már-már zavarba ejtően széles – választék várja.

És hogy a választék növekedésével párhuzamosan hogyan változik a kisgyermekes családok meseolvasásra fordított ideje? A konferencia szakmai vezetője szerint érzékelhető a polarizálódás a szülők körében – vannak, akik könyvet, mások inkább digitális eszközöket adnak a gyerekek kezébe – írták.

„Ugyanakkor azt is látjuk, hogy nagyon sok szülő kifejezetten fejlesztő szándékkal választ könyvet. Pedig elsősorban azért jó, ha egy gyerek életében jelen van a könyv és a mese, mert az jó élmény számára, fejlesztő hatása csak az élményt adó könyveknek, meséknek lehet. A szülőket ezért arra bátorítjuk, hogy merjék ennek a szépségét és élményszerűségét megélni, és ne keressenek közvetlen fejlesztő hatást, ne ez legyen a fő szempont a könyvválasztáskor”

– emelte ki.

Címlapkép: A meseolvasás, történetmondás ugyanakkor erősíti a szülő és a gyerek között érzelmi kapcsolatot, segít a pozitív énkép kialakításában is, vagyis elősegíti a gyerekek mentális jóllétét. Forrás: freepik

'Fel a tetejéhez' gomb