Új imádságos táblák jelzik az utat a tihanyi barátlakások felé

Imádságos táblákat helyeztek el a tihanyi barátlakások felé vezető úton. A vallásturisztikai célpontok üzenetet hordoznak, gondolatokat ébresztenek – fogalmazott Nacsa Lőrinc (KDNP) országgyűlési képviselő, vallásturizmusért felelős miniszteri biztos.

Mint mondta,

„a lelki tartalmat kívánták visszacsempészni azzal, hogy kihelyezték az új táblákat a barátlakások felé vezető ösvényen.”

A beruházás részeként 3,5 millió forintból új imádságos táblákat állítottak fel az út mentén, padokat és a bakonybéli bencés közösség által készített feszületet helyeztek el a barlanglakás belsejében.

„Tihany kiemelt célpontja a vallásturizmusnak és jó példája a keleti és nyugati kereszténység együttműködésének”


Hirdetés

–tette hozzá.

A Tihanyi Bencés Apátságot 1055-ben megalapító I. András király feleségével, Anasztázia kijevi hercegnővel együtt bizánci szertartású papok is érkeztek annak hazájából Magyarországra. Egy csoportjuk a tihanyi bazalttufába vájt barlangokban telepedett e, ahol a nyugati keresztény bencés szerzetesekkel együtt éltek – áll a helyszínen átadott tájékoztató füzetben, mely szintén a projekt részeként készült.

„A szerzetesek a békéért imádkoztak, a hely pedig máig olyan lelki útravalót kínál, melyet érdemes hazavinni”

–hangsúlyozta Nacsa Lőrinc.

Mihályi Norbert Jeromos, a Tihanyi Bencés Apátság perjele az emelte ki, hogy a barátlakások közel ezer éve megszentelt helyként léteznek, ahol a 13. századig éltek szerzetesek. Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője a fizikai és lelki menedék jelentőségét hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a lelki béke megteremtése egyre többeknek fontos.

Forrás: MTI; fotó: Tihanyi Bencés Apátság

'Fel a tetejéhez' gomb