Szuverenitásvédelmi Hivatal: Az Átlátszó egy összetett nemzetközi hálózat tagja, Magyarország számára károkat okoz

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatának eredménye azt mutatja, hogy a magát oknyomozó portálként definiáló Átlátszó tevékenysége káros és szuverenitási kockázatot jelent Magyarország számára.

„Egyértelművé vált, hogy az Átlátszó – külföldi finanszírozás bevonásával – az állami és társadalmi döntéshozatali folyamatok befolyásolására irányuló tevékenységet folytat, Magyarország számára súlyos politikai, gazdasági és társadalmi károkat okoz” – közölte hétfőn a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZH).

A közlemény szerint az SZH június 25-én indított egyedi – átfogó jellegű – vizsgálatot az Átlátszó tevékenysége kapcsán, és a vizsgálat során bizonyítást nyert, hogy a szervezet egy összetett nemzetközi hálózat tagja, amely a világ minden pontján a finanszírozók érdekeit képviseli a célország érdekeivel szemben.

Ennek egyik példája a hivatal szerint az az uniós koncepciós eljárás, amely a Judith Sargentini európai parlamenti képviselő által készített, 2018 szeptemberében elfogadott jelentésben csúcsosodott ki. A koholt vádakra épülő ítélet meghozatalához az Átlátszó és más – az Európai Unió által is pénzzel támogatott – politikai nyomásgyakorló csoportok részjelentései szolgáltatták az alapot.

Ezeket a részjelentéseket a magyar közvélemény azóta sem ismerhette meg, azokat a névleg transzparenciáért küzdő Átlátszó a mai napig nem hozta nyilvánosságra az SZH felszólítása ellenére sem – tették hozzá.


Hirdetés

„Hazánk szuverenitására veszélyt jelent, hogy a politikai nyomásgyakorló szervezet szisztematikusan visszaél a közérdekű adatokkal. Eddig több mint 9000 dokumentumot töltött fel a hálózat amerikai központjának szerverére, és ezzel eszközt biztosít külföldi befolyásolási kísérletekhez. Komoly kockázatot jelent, hogy a feltöltött dokumentumokban az állami és önkormányzati intézmények, magyar magánvállalkozások és magánszemélyek közötti szerződések, levelezések mellett több száz telefonszám, valamint más személyes, szenzitív információk is szerepelnek”

– hangsúlyozták.

A vizsgálat során a hivatal megállapította, hogy az Átlátszó összetett, több szervezetet érintő finanszírozása nem átlátható, az Asimov Alapítvány, az Átlátszónet Alapítvány és az atlatszo.hu Nkft. pénzügyi elszámolásai helyenként zavarosak és ellentmondásosak, a támogatások és felhasználásuk összefüggése sok esetben nem követhető – írták.

Úgy folytatták, hogy az Átlátszó 2011 és 2016 között finanszírozásáról a nyilvánosság számára semmilyen információ sem érhető el, a 2017 és 2023 közötti tárgyévekben pedig a megismerhető adatok számos pénzügyi, elszámolási anomáliára utalnak.

Mint hozzátették, a „trükkök ellenére” a hivatal megállapította, hogy a finanszírozás döntő része külföldről, ezen belül legnagyobb mértékben a Soros Györgyhöz köthető pénzosztó szervezetektől érkezik.

Közölték azt is, hogy a vizsgálat során az Átlátszó megtagadta az együttműködést az SZH-val, a jelentéshez törvényi kötelezettsége ellenére semmilyen adatot nem szolgáltatott.

Címlapkép: A Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálata szerint az Átlátszó egy összetett nemzetközi hálózat tagja, amely a világ minden pontján a finanszírozók érdekeit képviseli a célország érdekeivel szemben. Ennek egyik példája a hivatal szerint az az uniós koncepciós eljárás, amely a Judith Sargentini (képünkön) európai parlamenti képviselő által készített, 2018 szeptemberében elfogadott jelentésben csúcsosodott ki. Fotó: MTI/AP/Virginia Mayo

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb