Meghökkentő adatot közölt a BM a hanyag páciensek óriási számáról

Megkönnyíti az egészségügyi időpontfoglalást az EgészségAblak alkalmazás új funkciója, de majdnem félmillió időpont maradt kihasználatlanul az elindítása óta – közölte a Belügyminisztérium (BM) vasárnap.

Azt írták, hogy az ingyenesen letölthető EgészségAblak applikáción keresztül július 1-től van lehetőség időpontot foglalni a járóbeteg-szakrendelésekre. Kiemelték, hogy az EgészségAblak fejlesztése révén a felhasználók a lefoglalt időpontokat könnyedén összekapcsolhatják telefonjuk naptárával, ezzel megkönnyítve a mindennapi tervezést és az értesítések személyre szabását. Hozzátették, hogy az applikáció újításának célja, hogy még gyorsabb és kényelmesebb időpontfoglalási lehetőséget biztosítson.

„A rendelkezésre álló statisztikák azonban azt mutatják, hogy az időpontok jelentős része kihasználatlan marad”

-közölte a BM. A közlemény szerint az új foglalási lehetőség bevezetése óta – mindössze három és fél hónap alatt – csaknem 2 millió 400 ezer időpontfoglalás történt. Ebből 441 875 alkalommal azonban a páciensek nem jelentek meg a lefoglalt időpontjukban. Ez azt jelenti, – hívták fel a figyelmet – hogy

„közel félmillió időpont maradt kihasználatlanul, amelyeket más betegek vehettek volna igénybe, ha időben értesülnek a szabad helyekről.”


Hirdetés

A tárca közleményében hangsúlyozta, hogy a távolmaradások minimalizálása érdekében rendkívül fontos a foglalások lemondása, amennyiben az érintett személy mégsem tud elmenni az időpontra. Hozzátették, hogy az EgészségAblak applikáció erre is lehetőséget biztosít, a beteg egy gombnyomással lemondhatja az időpontját. Így csökkenthető a fölöslegesen foglalt időpontok száma, és segíthető, hogy más páciensek hozzáférjenek az ellátáshoz.

„Bízunk abban, hogy az új digitális megoldások, az EgészségAblak alkalmazás által kínált lehetőségek, valamint a tudatos hozzáállás hozzájárulhat a gördülékenyebb és hatékonyabb egészségügyi ellátáshoz”

-írták.

Forrás/fotó: MTI

'Fel a tetejéhez' gomb