Mátraverebély-Szentkúton az év utolsó zarándoklatát tartják

Szombaton az év utolsó zarándoklatát tartják Mátraverebély-Szentkúton; a Szent Hubertus búcsún vadételfőző-versenyt is rendeznek a nemzeti kegyhelyen – tájékoztatott róla a Nógrád vármegyei búcsújáróhely sajtófőnöke.

Kerekes-Dancsok Regina elmondta:

a nemzeti kegyhely évente 300 ezer látogatót fogad a búcsúszezon alatt, amelynek végét minden évben a Szent Hubertus, azaz az Erdészek és vadászok zarándoklata jelenti.

Az év utolsó búcsújának különlegessége, hogy vadételfőző-versenyt is rendeznek, ahol „az ősi erdők titkos ízei” és a konyhaművészet mesterei találkoznak. Három Nógrád vármegyei étterem kel versenyre a Kelet-Cserháti Trófeaszemle és az ünnepi szentmise után, kötelező elemként szamárhús felhasználásával állítják össze a menüsort – ismertette.

Az ételkülönlegességeket a zsűri és a vacsorára jelentkező vendégek értékelik.


Hirdetés

A búcsú előtti napon, pénteken konferencián lesz szó arról, hogy a klímaváltozásnak milyen hatásai lehetnek a nagyvadak élőhelyeire.

Szombaton egész nap íjász- és vadászkutya-bemutató, helyi kézműves vásár, természetfotó-kiállítás és szituációs lézeres lövészet is várja a látogatókat Szentkúton.

Címlapkép: Mátraverebély-Szentkút, oltárkép mozaik. Fotó: Vasárnap.hu/ Szennyes Krisztián

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb