A kutyapárti polgármester támadást indított a XII. kerület keresztény közösségei ellen

Azbej Tristan, a KDNP alelnöke Facebook oldalán osztotta meg dr. Pulay Brigitta, a Hegyvidéki KDNP önkormányzati delegáltjának videóüzenetét, melyben a példátlan esetről számol be.

„Egy hónap sem telt el, és a Kovács Gergely vezette Hegyvidéki Önkormányzat máris támadást indított a kerület keresztény közösségei ellen”

– kommentálta a Hegyvidéki KDNP és IKSZ oldalán megjelent videót az államtitkár, melyben többek közt elhangzik, hogy Kovács Gergely polgármester elvonta azokat a támogatásokat, amelyek a helyi cserkészközösségek és egyházi szervezetek támogatására szolgáltak.

Mint arról dr. Pulay Brigitta beszámol, a polgármester – miközben azt ígérte, hogy demokratikusan, korrupciómentesen és a társadalom széles köreinek bevonásával fogja irányítani a kerületet, nem habozott, amikor az egyik legnagyobb közösség megszorongatásáról volt szó.

Dr. Pulay Brigitta a videóban elmondta:


Hirdetés

„A hétfői ülésén a kerület jogi és ügyrendi bizottsága baloldali többségével elfogadta azt a módosító indítványt, melynek értelmében a kerület egyházai szervezetei és cserkészcsapatai a jövőben nem kapnak külön pályázati kiírást tevékenységük támogatására, magyarul: elvették tőlük a támogatásokat. A jövőben ezeket a pénzeket a Kovács Gergelynek jobban tetsző civil szervezetek fogják megkapni”

– tette hozzá.

A kerületi önkormányzat kereszténydemokrata delegáltja a videóban kijelentette, a KDNP mélységesen elítéli ezt a gyakorlatot és felhívja a polgármester figyelmét, hogy hatalmát ne arra használja, hogy szétverje a nagy múltú, a kerület értékeihez szervesen kapcsolódó közösségeket.

„A polgármester úr olyan értékek mentén éli az életét, ahogy szeretné. A hegyvidéki KDNP azonban mindig ki fog állni a kerület keresztény közösségeiért”

– zárja a videóüzenetét dr. Pulay Brigitta, a KDNP XII. kerületi önkormányzati delegáltja.   

Címlapkép: Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke nyilatkozik a sajtónak a párt eredményváró rendezvényén, a fővárosi Metro Clubban az országgyűlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án. Fotó: MTI/Mohai Balázs

'Fel a tetejéhez' gomb