A Meridián-egyezményt 140 éve írták alá
Száznegyven éve, 1884. október 22-én írta alá Washingtonban a Nemzetközi Fokmérési Szövetség 26 tagországa az úgynevezett Meridián-egyezményt, amely egyetlen egységes kezdődélkört (meridiánt) határozott meg valamennyi ország számára.
A tengeri navigációban a földrajzi szélesség megállapítása általában nem jelentett nagy gondot, mivel az könnyen kiszámítható a Nap, illetve a vezérlő csillagok horizont feletti magasságából. A földrajzi hosszúság pontos megállapítása ellenben évszázadokon át komoly problémát okozott, mert tudni kellett volna hozzá a pontos időt ugyanabban a pillanatban a hajó fedélzetén és egy másik helyen – például az induló kikötőben -, amelynek ismert volt a hosszúsági foka. (A Föld 24 óra alatt ír le egy teljes kört, egy óra alatt tehát 15 fokot tesz meg, így minden óra különbség 15 hosszúsági fok megtételét jelenti.)
Az idő megbízható mérése azonban még az ingaórák korában is lehetetlen volt egy hánykolódó hajó fedélzetén, így más megoldásokkal kellett kísérletezni – olvasható a Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának összeállításában.
A hajó hozzávetőleges helyzetét sokáig az irány, az idő és a sebesség összevetéséből próbálták megállapítani, nem sok sikerrel: a nyílt tengeren még a leggyakorlottabb kapitányok is gyakran eltévedtek, egész flották szenvedtek emiatt hajótörést. A megoldhatatlannak látszó problémát sok nagy hajós nemzet igyekezett megoldani, a brit parlament 20 ezer fontos díjat is kitűzött. Az idők során többen a Hold mozgásának felhasználásával kísérleteztek, Galileo Galilei például azt javasolta, hogy a Jupiter általa felfedezett négy holdjának a bolygó mögött való eltűnési, illetve előbukkanási idejét tartalmazó táblázatot használjanak.
A 17. század végén az olasz csillagász Giovanni Domenico Cassini össze is állította a Jupiter-holdak mozgásait másodperc pontossággal tartalmazó hatalmas könyvet, a Galilei által indítványozott módszert azonban a megfigyelő eszközök fejletlensége miatt csak a szárazföldön lehetett alkalmazni.
A hosszúsági fokok problémája végül a 18. század végén oldódott meg, amikor az angol John Harrison megépítette azt az órát, amely a tengeren is másodperc pontossággal mutatta az időt. (Más kérdés, hogy a fukar londoni parlament nem adta oda a kitűzött pénzdíjat a feltalálónak, aki a király közbenjárására kapott csak később egy kisebb összeget.) A hajózás történetének egy másik, nem kevésbé fontos vitatémája volt a kezdő hosszúsági kör meghatározása. (A szélességi köröknél a Föld formája miatt adott az Egyenlítő kezdőkörként való használata.)
A nagy ókori földrajztudós, Ptolemaiosz a Kanári-szigetekre tette a fő meridiánt, de számos más kezdő hosszúsági fok is használatban volt, még a Budán és a Nagyváradon áthaladó is. Az összevisszaságban 1634-ben francia javaslatra próbáltak rendet vágni, és a Kanári-szigetek egyikén, Hierrón áthaladó hosszúsági kört fogadták el kiinduló pontnak. A brit hajók azonban a greenwichi csillagvizsgáló által kiadott Tengerészeti Évkönyvet vitték magukkal útjaikra, amelynek adatait a Greenwichen áthaladó hosszúsági körhöz viszonyították.
A Brit Birodalom terjeszkedése így egyúttal a greenwichi csillagvizsgáló adatainak világméretű térhódítását is magával hozta, és ezek váltak egyre népszerűbbé a tengerészek körében. A 19. század második felében aztán a vasút és az elektromos távíró elterjedése miatt halaszthatatlanná vált az egész Földre érvényes, egységes tájékozódási és időszámítási rendszer kialakítása.
Mivel a tengerjáró hajók 90 százalékán akkor már a Greenwichben kiadott Tengerészeti Évkönyvet használták, az 1884. október 22-én Washingtonban összeült Nemzetközi Fokmérési Szövetség 26 tagországa – köztük az Osztrák-Magyar Monarchia – a greenwichi délkört fogadta el egyetlen és egységes térképészeti és időszámítási kezdő meridiánként.
A Washingtoni Nemzetközi Egyezmény deklarálta, hogy a kezdő meridián (az Északi- és Déli-sarkot összekötő délkör) a greenwichi obszervatórium fő teleszkópján fut keresztül, és ettől a vonaltól kell számítani a keleti és nyugati hosszúságokat egészen 180 fokig. Az aláírók elfogadták az egyetemes nap fogalmát is (universal day), amely Greenwichben éjfélkor kezdődik és 24 órából áll, a tengerészeti és csillagászati nap az egész Földön ekkor veszi kezdetét.
A greenwichi csillagvizsgálón áthaladó, észak-déli irányt mutató vonal lett tehát a Földet láthatatlanul behálózó hosszúsági körök kezdőköre, a 0 fok hosszúsági kör. A csillagvizsgáló udvarán ezt egy kockakövek közé mélyített fémcsík jelzi, az épületen pedig tábla tanúsítja, hogy itt lehet Földünk keleti és nyugati féltekéjének határán átlépni. A greenwichi középidőt, a világidőt a csillagvizsgáló épületének kerítésén elhelyezett, szokatlan módon 24 órásra beosztott számlapú óra jelzi.
Forrás: MTI/Nemzeti Sajtóarchívum összeállítása
