Franciaországban letartóztattak egy afgán férfit, aki az Iszlám Állam harcosaként terrortámadásra készülhetett

Letartóztattak Franciaországban egy 22 éves afgán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy támogatta az Iszlám Államot.

A rendőrségi közlés szerint a most letartóztatott férfi kapcsolatban állhatott azzal a személlyel, aki a gyanú szerint az Egyesült Államokban tervezett merényletet egy futballstadion vagy bevásárlóközpont ellen. Az ügyhöz közel álló forrás szerint a két férfi testvér , de ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan – írja a az AFP hírügynökség.

Az ügyészség közleménye szerint a férfit Franciaország délnyugati részén tartóztatták le és azzal gyanúsítják, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet támogatója. Kapcsolatba hozták egy 27 éves afgánnal, akit viszont szerdán tartóztattak le Oklahomában, a vád szerint futballstadion vagy bevásárlóközpont elleni támadást tervezett a novemberi választás napján.

Az USA-ban elfogott gyanúsított a Telegram alkalmazáson keresztül került kapcsolatba egy személlyel, akit az FBI az Iszlám Állam csoport toborzójaként azonosított – állítják amerikai tisztviselők.


Hirdetés

Riasztották francia kollégáikat, aminek következtében három 20 és 31 év közötti embert letartóztattak Franciaország délnyugati részén – közölte egy, a francia ügyhöz közel álló igazságügyi forrás. A francia ügyészség szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy a fő gyanúsított továbbra is őrizetben van, a másik kettőt azonban szabadon engedték.

Európa jövőjének biztosítása: egységes front a terrorizmus és a szervezett bűnözés ellen

2019 és 2021 között 29 dzsihadista, illetve szélsőjobboldali merényletet hiúsítottak meg az EU-ban.

A véghezvitt, sikertelen és meghiúsított terrortámadások száma az uniós országokban 2010 és 2021 között:

  • 2010: 249 terrortámadás
  • 2011: 174 terrortámadás
  • 2012: 219 terrortámadás
  • 2013: 152 terrortámadás
  • 2014: 199 terrortámadás
  • 2015: 211 terrortámadás
  • 2016: 142 terrortámadás
  • 2017: 205 terrortámadás
  • 2018: 129 terrortámadás
  • 2019: 119 terrortámadás
  • 2020: 57 terrortámadás
  • 2021: 15 terrortámadás

2019 és 2021 között az uniós tagállamokban 1560 személyt tartóztattak le terrorizmushoz kapcsolódó bűncselekmény gyanúja miatt.

Terrortámadások (véghezvitt, sikertelen,
meghiúsított) és terrorizmus gyanúja miatti
letartóztatások az EU-ban, 2022 Forrás: Europol

A jelentések alapján 2021-ben a letartóztatáshoz vezető leggyakoribb bűncselekmény a terrorista csoporthoz való tartozás volt. Ezt követte valamely terrortámadás megtervezése vagy előkészítése. Más gyanúsítottakat terrorizmus finanszírozásával, toborzással és terrorizmusra való felbujtással vádoltak meg

– olvasható az Európai Tanács hivatalos közleményében. A legtöbb támadás (5) Franciaországban fordult elő, ezt követi Németország (3) és Svédország (2). Ausztria, Dánia, Magyarország, Belgium és Spanyolország egy-egy támadásról számolt be – írják. A hivatalos adatok szerint a 2021-ben regisztrált két haláleset a Spanyolországban és Franciaországban elkövetett dzsihadista támadások következménye volt.

„Terrorista támadást intéznek egy karácsonyi vásár ellen; a városközpontban bandák lövöldöznek; gyermekbántalmazó hálózatot lepleznek le. Amikor ilyen eseményeket látunk a hírekben, mindannyian feltesszük magunknak a kérdést: hogyan történhet ez meg itt? De az igazság az, hogy túl gyakran történik ilyen” – olvasható az EPP Group oldalán közzétett februári nyilatkozatban. Ebben arra is kitérnek, hogy „az Európai Unióban évente 75 millió ember válik bűncselekmény áldozatává, és legalább 30 terrortámadást terveznek, hajtanak végre vagy hiúsítanak meg. Minden egyes statisztika mögött egy ember áll. Valaki, akinek az életét örökre megváltoztatták a bűnözői és terrorista hálózatok akciói.”

Közlésük szerint: „éppen a mi egységes piacunk és szabad mozgásunk miatt tudnak működni és bűncselekményeket elkövetni: legyen szó terrorizmusról, kábítószer-kereskedelemről, gyermekek szexuális kizsákmányolásáról vagy számítógépes bűnözésről. Ezek európai kihívások, ezért európai megoldásokat igényelnek.”

A szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelem érdekében a néppárti képviselőcsoport azt javasolja, hogy az Europolt alakítsák át „Eurocops”-szá, egy teljes mértékben működőképes, határokon átnyúló végrehajtási hatáskörrel rendelkező rendőri ügynökséggé. Álláspontjuk szerint csak egy európai rendőrség képes nyomon követni a terrorizmussal gyanúsítottakat, akik rendszeresen és szabadon lépik át a határokat. Úgy vélik: ennek érdekében azt is biztosítani kell, hogy a szökevények ne bújhassanak el a jogi formaságok és a tagállamok közötti különbségek mögé.

A bűnüldöző szervek közötti operatív információcsere javítása és az európai elfogatóparancs végrehajtásának biztosítása kulcsfontosságú a terrorizmus és a határokon átnyúló bűnözés elleni küzdelemben. A jelentős bűnszövetkezetek több ágazatban is tevékenykednek, pénzügyi hasznuk megszakításának prioritást kell élveznie.

Az EPP Group hangsúlyozza: az eurozsaruknak rendelkezniük kell a szükséges eszközökkel ahhoz, hogy „kövessék a pénzt” és gyorsan elkobozzák az illegális tevékenységekből származó nyereséget. Álláspontjuk szerint a pénzeszközök visszaszerzése, valamint a megelőző és értékalapú vagyonelkobzás egyértelmű módja a szervezett bűnözői hálózatok elrettentésének.

Csak egy európai rendőrség képes nyomon követni a terrorizmussal gyanúsított személyeket, akik rendszeresen és szabadon lépik át a határokat.

– hangsúlyozzák.

Mindez már csak azért is érdekes, mivel az Európai Parlament eltökélten támogatja a migránsok betelepítését, annak ellenére, hogy tudják, a migrációval a terrorveszély is jelentősen megnő Európában.

Az egyes migrációs útvonalakon érkezők megoszlása 2024-ben a hivatalos statisztikák szerint az alábbiak szerint alakult:

  • keleti útvonal: 29 673 személy
  • középső útvonal: 32 239 személy
  • nyugati útvonalak: 24 898 személy

2024-ben az irregulárisan érkező személyek közül a legtöbben a következő állampolgárságúak voltak:

  • Szíria: 10 990 személy a keleti útvonalon
  • Banglades: 6951 személy a középső útvonalon
  • Algéria: 3201 személy a nyugati útvonalon

Forrás: Vasarnap.hu/France24.com via AFP, EPP-Group, Európa Tanács Fotó: Denis Charlet/AFP

'Fel a tetejéhez' gomb