Gyopáros Alpár: Fejlődik a vidék a Magyar falu programnak köszönhetően
A Magyar falu programnak köszönhetően a vidék fejlődik, számos fejlesztést hajtottak végre annak köszönhetően – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszapüspökiben.
Gyopáros Alpár elmondta: a Magyar falu program része a falusi csok, amely keretében azokat a fiatal családokat támogatják, akik kistelepülésen, a szülőfalujukban maradva szándékoznak otthont teremteni, családot alapítani vagy akik visszaköltöznek oda. Több tízezer családi otthon megteremtését, fejlesztését, bővítését támogatták a programban a falusi csokon keresztül – tette hozzá.
Része a programnak az állami mellékúthálózat fejlesztése, amelynek célja, hogy könnyű legyen a bejárás a városokba
– mondta. Hiszen a közép-magas szintű szolgáltatásokért a falvakban élők a közeli járásszékhelyre, vármegyeszékhelyre járnak be és nem mindegy, hogy milyen minőségű utakon – jegyezte meg, hozzátéve: a falvakat összekötő utak is ebbe a kategóriába tartoznak. Több mint négyezer kilométer állami mellékúthálózati szakaszt sikerült már fejleszteni az elmúlt években csak a programban – számolt be.
A program része a falvakban működő mikro- és kisvállalkozások, illetve kisboltok fejlesztése, azok működésének folyamatos támogatása. Továbbá a falvakban működő civil szervezetek, egyházközségek támogatása – sorolta.
A kormánybiztos elmondta: a program 2019-es indulásától kezdődően már több mint harmincötezer nyertes pályázatot hirdettek ki szerte az országban kistelepülések számára.
Az egyik legnépszerűbb pályázati elem az önkormányzati utak, járdák fejlesztése volt. Hozzátette: 40 milliárd forintnyi fejlesztési forrás jutott már Jász-Nagykun-Szolnok vármegye kistelepüléseire a Magyar falu programban a fenti célokra.
Beszélt arról, hogy a falvak tulajdonában lévő intézmények fejlesztésére, épületek felújítására, szolgáltatások fejlesztésére vagy bővítésére vagy hiányzó szolgáltatások elindítására, és a falusi közösségek építésére is van lehetőség a programban. A leglátványosabbak az intézményfejlesztések, kevésbé látványos eleme például egy szolgálati lakás működtetésének az elindítása – fűzte hozzá.
Szavai szerint köztudomású, hogy a falvakban, kistelepüléseken évtizedek óta komoly szakemberhiány van a közszférában dolgozókból. Megjegyezte: ma már egy több olyan szolgáltatást tudnak nyújtani magas színvonalon és alapszinten a kistelepülések, amellyel vonzóak tudnak lenni a fiatalok számára. A szolgálati lakások további ösztönzőként szolgálnak – mondta.
Csaknem hétszáz szolgálati lakást adtak már át az országban a Magyar falu programban, és folytatják ezt a munkát új szolgálati házak építésével, átadásával – jelentette ki Gyopáros Alpár.
Herczeg Zsolt fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Jász Nagykun Szolnok vármegye 4-es számú választókerületében levő huszonhárom településből tizennyolc ötezer alatti lakosú. Az elmúlt években számos, a helyi igényekhez illeszkedő fejlesztés valósult meg ezeken a településeken- közölte. Megújultak települési infrastruktúrák, eszközbeszerzések történtek – sorolta. Mint elmondta:
hatalmas segítséget jelentenek a Magyar falu program forrásai a kistelepüléseknek, elemi érdek annak folytatása.
Bander József, a mintegy 2100 lakosú Tiszapüspöki polgármestere (független) elmondta, hogy az elmúlt öt évben megújultak a bekötőutak, így Szolnok tíz percre, Törökszentmiklós öt percre van a településtől. A Magyar falu programnak köszönhetően Tiszapüspöki az elmúlt öt évben mintegy százhuszonötmillió forintot nyert el, amelyet eszközbeszerzésekre, szolgálati lakások felújítására és a belterületi utak, járdák, vízelvezetők felújítására fordítanak.
Címlapkép: Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar falu program segítségével elkészült fejlesztésekről tartott sajtótájékoztatón Sárosdon 2024. szeptember 13-án. Fotó: MTI/Vasvári Tamás