Ungváry Zsolt: Forradalmi bohózat a köztévénél
„Ha forradalmár lenne, ön melyik televíziót foglalná el?”; ezzel hirdette magát az MTV nem sokkal a 2006-os ostromot megelőzően. Maga a reklám a bizonyíték rá, hogy már akkor sem volt monopol helyzetben a hírszolgáltatás és az események értelmezése terén a közszolgálati média. A toposz mégis bennünk él, noha a hajdani százszázalékos befolyásolási képességnek mára nyoma sincs. A királyi tévének rengeteg alternatívája létezik a kereskedelmi adóktól a közösségi oldalakon át az információáramlás megannyi ellenőrizhetetlen és átláthatatlan formáiig.
Ennek ellenére mégis az MTVA-hoz szervezett nagyszabású, de aztán végül elsikkadó és lényegében érdektelenségbe fulladó megmozdulást a Tisza Párt.
Az is lehet, hogy Magyar Péter egyszerűen korszerűtlen és nem érti az idők szavát. Az a logikai bukfenc sem zavarja az ellenzéket hosszú évek óta, hogy miközben a választói magatartás súlyos befolyásolásával vádolja a „királyi” csatornákat, nem mulasztják el hozzátenni, hogy egyébként pedig senki sem nézi ezeket.
Objektív tévé nincsen. Léteznek ugyan különböző etikai kódexek, amelyek teljes szerkesztői függetlenségről, pártatlanságról, politikai vagy gazdasági nyomás tiltásáról, hitelességről, önszabályozásról, szenvedélymentes nyelvezetről rendelkeznek, de ezek gyakorlatilag kivitelezhetetlenek. Nyilvánvalóan a tulajdonos érdekeivel és szándékaival nehéz homlokegyenest szembe menni bármilyen médiumnál. Képtelenség a teljes arányosságot megvalósítani, mindenkinek szót adni, mert részint nehéz megállapítani, mi is adott esetben az arányosság, részint szétesne a műsor. Minden szerkesztőnek, újságírónak, műsorvezetőnek vannak személyes nézetei, amiket – bár elvárás – nem lehet teljesen szögre akasztani. Már a meghívott vendégek kiválasztásával, a témákkal, azok súlyozásával is állást foglal az adott tömegtájékoztató csatorna.
Az ellenzék sorozatosan azzal az eszközzel él, hogy nem tesz eleget a meghívásoknak; így felhánytorgathatja az ő nézetei képviseletének hiányát, és tiltakozhat, ha az övétől eltérők viszont megjelennek. Nem mai trükk ez; így nem került adásba 1990 októberében Antall József megrázó beszéde az ország állapotáról, mivel a tévéelnök Hankiss Elemér csak úgy engedélyezte volna, ha az államfő, Göncz Árpád is megszólal. Mivel Göncz nem kívánt beszélni, Antallét sem közvetítették; az emberek nem kaphattak képet arról, milyen körülmények kényszerítették ki a benzináremelést, aminek nyomán aztán kitört a taxisblokád.
Szemben a rendszerváltás időszakával, amikor a baloldal ott maradt embereinek köszönhetően a közszolgálatot szinte kizárólag az akkori ellenzékkel szimpatizálók végezték, mára plurálisabbá vált a helyzet. Magyar Péterék vádjára aránylag könnyen, és mindenki számára elérhetően válaszoltak: bemutatták, melyik ellenzéki pártot hányszor hívták a tévébe, és azok mennyire éltek vele. Érdemes a teljes listát böngészgetni, de az kijelenthető, hogy – a már fent említett logika miatt – igyekeztek távol maradni a Kunigunda utcától. (Egyszerűbb, látványosabb és kisebb intellektuális kihívás kintről ordibálni, transzparenseket mutogatni, mint párbeszédet folytatni.) 6764 meghívásból 161-nek tettek eleget, és ez még izgalmasabb, ha tételesen megnézzük: a DK 888-ból 1, az MSZP 2964-ből 4, a Momentum 920-ból 10, de a Mi Hazánk 26-ból 26, az ISZOMM pedig 36-ból 28 alkalommal fogadta el az invitálást.
(Érdekesség, hogy az ellenzéki tüntetésen nem vett részt a Mi Hazánk, amelyiknek pedig lehetne hiányérzete, hogy magyar- és európai parlamenti mandátumai dacára kevesebbszer hívták őket, mint Szanyi Tibor nomen est omen pártját, a mérhetetlen és jelentéktelen ISZOMM-ot; a Toroczkaiékénál alig nagyobb támogatottságú DK-t pedig 34-szer többször.)
Ismerős vád, hogy az „adófizetők pénzéből” fenntartott tévének kiegyensúlyozottabbnak kell lennie. Valójában a kereskedelmi televíziókat is az emberek tartják el részben a kábeltévés előfizetési díjakon, részben a reklámbevételeken keresztül. Azt azonban nem vizsgálják, vajon a különböző szolgáltatóknak havonta fizető háztartások milyen beállítottságúak, kire szavaznak; ugyanígy az adott termékekbe beépített reklámköltségek miatt minden vásárló politikai nézeteitől, sőt tévézési szokásaitól függetlenül támogatja a kereskedelmi adókat. Ha ugyanis vásárolok mondjuk egy tubus fogkrémet, annak árában ott szerepel annak a hirdetésnek az ára, amiből a kereskedelmi csatorna bevétele származik. Míg a fogkrémvásárlókról nem tudni, hova szavaznak (de akaratukon kívül mégis támogatják teszem azt az RTL-t), a közszolgálatinál legalább lehet tudni, hogy az ország többsége (14 éve a mandátumok kétharmada nemzeti-konzervatív irányba vándorol) milyen elveket vall. Irreális volna éppen a közszolgálattól, ha valami törpe kisebbség kulturális-politikai narratíváját jelenítené meg (ahogyan egyébként az én életem nagyjából háromnegyedében történt.)
Amellett nem pontos és nem igazságos az örökös „adófizetőzés”. Egy közszolgálati csatornának az országlakosok összessége számít. Egyenlő szavazati jog van, függetlenül vagyontól vagy végzettségtől. Egyedül életkori cenzus létezik, a kiskorúak nem választhatnak, nem fizetnek adót, de a „királyi” televíziónak az ő érdekeiket is képviselnie kell. Talán leginkább azt.
Ezeket a rendszeres és agresszív tüntetéseket elnézve – gondoljunk itt a korábbiakra is Varju László, Hadházy Ákos vagy az ajtókamikáze Kunhalmi Ágnes és a manipulatív képek készítésére felszólító Bangóné performanszára – nem értem, miért várna el Magyar Péter bármiféle tiszteletet azoktól, akiket folyton mocskol, megaláz, az alapvető emberi normákat sem betartva. Egy magát komolyan vevő politikushoz méltatlanul agresszíven viselkedett a munkáját végző riporterrel. Megfeledkezve arról, hogy ezt a televíziót éppenséggel az az állam tartja fenn, amely a népfelség alapján, az emberek akaratából megalakult országgyűlésen és kormányon keresztül teszi ezt. Az ellenzéki politikusok általában csak a saját híveiket és szavazóikat tekintik tiszteletre méltónak, meggyalázva a demokrácia elvét.
Ha kisebbségből, ellenzékből ilyen agresszívek és dehumanizálók, mit tennének, ha még hatalmuk is volna?
Címlapkép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (középen) a párt demonstrációján az MTVA óbudai székháza előtt 2024. október 5-én. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
