Menczer Tamás: Közeledik a pillanat!

„Ha az Európai Unió (EU) azt akarja, hogy beengedjük a migránsokat, mi beengedjük, felrakjuk a buszra és lerakjuk Ursula von der Leyen irodájának bejáratánál” őket – jelentette ki a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szombaton a Facebook-oldalára feltöltött videójában, melyet így kommentált: Közeledik a pillanat!

Menczer Tamás szerint ebben a kérdésben egyáltalán nincs szó jogról hiszen a határt megvédeni kötelező, Magyarország is ezt teszi, amiért politikailag támadják.

Azzal, hogy az EU Bírósága úgy döntött, hogy megbünteti az országot a menedékjogi eljárásrendje miatt, politikai döntést hozott

– tette hozzá.

Hangsúlyozta, a kormányt a magyar emberek érdeke és a magyar emberek biztonsága kötelezi. Elmondta, az országnak volt tranzitzónája a határon, amelyet az EU bezáratott, most pedig már javasol. Hozzátette, az, hogy ez egy zárt tranzitzóna mindig hazugság volt, Szerbia irányába mindig nyitott volt, de később bezáratták.


Hirdetés

A kormány azt mondta, hogy a belgrádi nagykövetségen lehet beadni a menekültkérelmet, de az EU azt mondta, ez sem jó; mindenáron azt akarják, hogy engedjük be a migránsokat – emelte ki.

Menczer Tamás közölte, ezzel párhuzamosan a magyar kormány kétmilliárd eurót, azaz nyolcszázmilliárd forintot költött eddig arra, hogy megvédjék a határt és ezeket az embereket ne engedjék be az országba.
Hozzátette, Németországban egy utcabálon leszúrtak egy háromgyerekes anyát és szintén ebben az országban megöltek egy fiatal srácot, a gyanú szerint azért, mert kereszt volt a nyakában.

A kommunikációs igazgató leszögezte:

Mi ezeket az embereket nem akarjuk beengedni, ha ők akarják, mi beengedjük, felrakjuk a buszra és elvisszük ajándékba.

A teljes videót Menczer Tamás Facebook oldalán ITT tekinthetik meg.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb