„Isten olyan jó, hogy muszáj róla írni és énekelni” – Gréta koncert a Katakombában!
“Isten olyan jó, hogy muszáj róla írni és énekelni” – vallja Fridvalszki Gréta, a Szikra-díjas énekesnő a Katakomba- Pengető színpadán ad koncertet.
A különleges tehetséggel megáldott Grétának fiatal kora ellenére már három lemeze jelent meg eddig, nevét a Dal című műsorban ismerték meg országszerte, a Dics-Suli oszlopos tagja azonban már igen korán átadta az életét Krisztusnak, így a hazai keresztény könnyűzenei életben évek óta ismert és elismert szolgálata. Az Ez az a nap!-os rendezvények egyik állandó fellépője énekeivel sokunkat vezetett már be Isten jelenlétébe. Portálunknak adott korábbi interjújában úgy fogalmazott:
Isten jelenléte nélkül üres az életünk. Ez a zenénkre is vonatkozik. Az Ő jelenlétével felkent muzsikának olyan elemi ereje van, ami feltölt, bátorít, életet ad. Nem kell hozzá drog, hiszen önmagában is addiktív. A legjobb gyógyszer a fájdalomra.
Három lemeze jelent meg, tehetségét Szikra-díjjal jutalmazták, fiatal és gyönyörű. A legtöbben ezt hallva talán azt gondolhatják, hogy „egy újabb sztárocska”, „celebecske”. Gréta azonban ebben is különleges és üde színfolt a hazai könnyűzenei életben. Alázattal, rendíthetetlen hittel szolgálja Istent, meggyőződése szerint abból születik jó dal, „ami igazán bennem él, amelyet kikiáltanék magamból a világnak, ami engem is megmozgat” és ami bátorít, megerősít másokat.
Ilyen a Veled oly csodás című album több év dalait öleli fel. Leginkább arra mutat, hogy Istennél van megoldás és válasz mindenre – a betegségekre, a kapcsolatokra, a céltalanságra, a munkahely választásra stb. Csak Őt kell keresni, és sokkal jobb lesz az ember élete.
– fogalmazott az énekesnő az Ez az a nap!-magazinnak.
Ha szeretnél egy könnyed, felemelő, a gospel üzenetében elmerülős laza estét, akkor várunk nagyon sok szeretettel október 4-én este a Katakomba – Pengető Színpadon!
Grétát az alábbi linkeken lehet követni és zenéit hallgatni: YouTube, Apple Music, Spotify, Deezer, Amazon, Facebook, Instagram.