Izrael Bejrút belvárosára mért légicsapást – Meghalt a Hamász libanoni vezetője

Az izraeli hadsereg drónról mért légicsapást hétfőn a libanoni főváros, Bejrút központjára, a Dzsamáa Iszlamíja szélsőséges szervezet használatában lévő egyik lakást vette célba.

Míg az izraeli hadsereg az elmúlt csaknem két hétben többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah mozgalom fellegvárát, ez az első eset, hogy a főváros szívét vette célba.

Libanoni biztonsági források szerint legkevesebb négy ember meghalt az izraeli rakéta becsapódásában. A többemeletes ház, amelyben a Dzsamáa Iszlamíja lakása volt, a föld színével vált egyenlővé az AP hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója szerint. A szunnita iszlamista csoport szövetségese a síita Hezbollahnak, amely Izrael elleni támadásaival saját közlése szerint is a Gázai övezeti Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet támogatja.

Az Izrael és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) azt közölte, hogy három tagja meghalt a bejrút-belvárosi légicsapásban.

A Hamász pedig azt közölte, hogy

az ország déli részén, egy menekülttáborban egy izraeli légicsapásban meghalt libanoni részlegének vezetője, Fatah Saríf Abu al-Amin.

Az izraeli hadsereg közölte hétfőn, hogy egy szombati légicsapásban megölt egy újabb magas rangú Hezbollah-tisztségviselőt, Nabil Kaukot, a Központi Tanács helyettes vezetőjét.

A Hezbollah megerősítette Kauk halálát, amivel alig több mint egy hét alatt ő a hetedik magas rangú vezetője a szervezetnek, akit izraeli célzott támadással likvidált. Köztük vannak olyan alapító tagok is, akik évtizedekig elkerülték a halált vagy a letartóztatást.

Kauk a Hezbollah veterán tagja volt, már az 1980-as években is aktív, és az Izrael elleni 2006-os háborúban a Hezbollah katonai parancsnoka volt. Az Egyesült Államok 2020-ban szankciókat vezetett be ellene.

A Hezbollah korábban megerősítette, hogy Ali Karaki, egy másik magas rangú parancsnok is meghalt abban a pénteki támadásban, amelyben a szervezet vezetője, Haszan Naszrallah életét vesztette.

Az izraeli hadsereg immár csaknem két hete folytatja légitámadásait a Hezbollah ellen, nemcsak a libanoni főváros déli külterületein, de a szervezet más erődítményei ellen is szerte az országban.

A vasárnapi izraeli támadásokban a libanoni egészségügyi minisztérium szerint legkevesebb 105 ember halt meg. Izrael légicsapást mért például két szomszédos épületre, a dél-libanoni Szidóntól keletre. Ennek 32 halálos és 29 sebesült áldozata van. Az észak-libanoni Baalbek-Hermel kormányzóságban 21 ember halt meg vasárnap izraeli légitámadásban, további 47 pedig megsebesült.

Csaknem két hét alatt a Libanon nagy részén végrehajtott izraeli légicsapások hullámában immár több mint 1030 ember – köztük 156 nő és 87 gyermek – lelte halálát. Több százezer ember menekült el otthonából. A kormány becslései szerint mintegy 250 ezren vannak menedékhelyeken, három-négyszer ennyien pedig barátoknál vagy rokonoknál, illetve az utcán laknak.

Az izraeli légitámadások elől már mintegy százezer ember menekült Libanonból Szíriába, zömmel szíriaiak, akik a 2011-ben kitört polgárháború elől menekültek Libanonba

– közölte hétfőn az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. A libanoni hatóságok adatai szerint az izraeli légitámadások előtt másfél millió szíriai menekült élt az országban.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb