Szent Kingáról is megemlékeznek a Múzeumkertben a KATTÁRS szombati eseményén

A Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia is csatlakozik szeptember 28-án, szombaton a Katolikus Társadalmi Napokhoz. Eseményeiknek a templomuk épülete, valamint a Nemzeti Múzeum kertjében megrendezett „Közös Tér” elnevezésű program ad helyet – írták szerkesztőségünknek eljuttatott közleményükben. 10 és 18 óra között várják az érdeklődők.

A Belvárosi Főplébánia sátrában sok érdekességgel várják az érdeklődőket:

  • Filmeket vetítenek a templom történetéről, felelevenítik Mátyás király életét, a templom eltolásának legendáját, Ferenc József esküjét 1867-ből, megemlékeznek Szent Gellért vértanúságáról.
  • Mint írták, szívesen elmondják mindenkinek, miért nevezik a templomot az „Idők tanújának”, s hogy miért érdemes eljönni meglátogatni ezt a műemlék épületet.
  • Bemutatják kiadványaikat.
  • A gyerekeket színező lappal várják, amely segítségével megismerhetik a templom épületét.
  • Bemutatkoznak a közösségeik, akiknek vezetői „szívesen találkoznak és beszélgetnek az érdeklődőkkel. Örömmel invitálják meg az érdeklődőket a közösség tagjai közé.”
  • Szent Kinga születésének 800. évfordulója alkalomból szívesen adnak mindenkinek emlékbélyegzést imakönyvbe, naplóba, stb.

Délben Székely János megyés püspök atya mutat be ünnepi szentmisét a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban. A szentmisén jeltolmácsolás is lesz – ismertették.

Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia. Forrás: Facebook/főplébánia

Az idei Katolikus Társadalmi Napok, azaz a KATTÁRS házigazdája Budapest, jelmondata pedig: „Légy jelen!”. A szeptember 27-29. közötti rendezvénysorozat központi témája a katolikus oktatás. További részleteket korábbi cikkünkben olvashatnak a három nap eseményeiről.

'Fel a tetejéhez' gomb