Rétvári Bence: Az utolsó percig figyeljük a védműveket, hogy a legkisebb baleset se következzen be (Videó!)

Több állami és önkormányzati helyszínen tovább folyik a védekezés. 

Jelenleg Bács-Kiskun, Tolna és Baranya vármegyében van jelen a katasztrófavédelem az árvíz miatt, s ha itt kiegészítő erőre van szükség, azt természetesen az utolsó percig biztosítják – közölte szerda reggeli sajtótájékoztatóján a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Az utolsó árvízinfón Rétvári Bence elmondta: Magyarországon most már szerencsére apad a Dunának a vízszintje a legalsó szakaszon is, hála Istennek, most már egy 5-10 centis csökkenést tapasztalhatunk, tehát elhagyta az árhullámnak a tetőzése teljes mértékben hazánkat.

Azzal számolunk, hogy az utolsó készültségi fokozatokat még szombatig kell fenntartani, de szombaton a nap végére már ezek is megszűnnek az ország teljes területén. Jelen pillanatban elsőfokú árvízvédelmi készültség van 73 kilométeren, ez 23 kilométerrel kevesebb, mint tegnap, másodfokú 47 kilométeren, ez 50 kilométerrel kevesebb, mint tegnap, harmadfokú, 180 kilométeren, ez változatlan a tegnapi adatokhoz képest, de hát érezhetően csökken a készültségi fok. A katasztrófavédelem még három vármegyében van jelen, Bács, Tolna és Baranya vármegyékben. Itt amilyen kiegészítő erőre szükség van, azt természetesen az utolsó percig biztosítja a katasztrófavédelem. A vízügyes kollégák folytatják a járőrszolgálatot, megfigyelik, hogy pontosan hol, milyen készültségre van szükség, és amit ehhez élő erőként a katasztrófavédőknek biztosítani kell, azt meg is teszik, de érezhetően így a kivezényléseknek, átvezényléseknek a száma is csökken.

– fogalmazott Rétvári Bence. Tájékoztatása szerint a vízügyben is már csak 34 fő, és a többiek a 834-ből, tehát közel 800 fő, az már helyi vízügyesként folytatja azt a figyelő járőr tevékenységét. A katonák száma is 80 főre csökkent, a katasztrófavédők száma 347, rendőrökből is 63-ra van már csak szükség. Ők elsősorban őrzéssel foglalkoznak, a lezárt, megnyitott útszakaszoknak a biztosításával, illetőleg a fertőtlenítésnek a felügyelésével. A fertőtlenítés az állami szakaszon a vízügy feladata, az ott rutinszerűen megy az önkormányzati védelmi vonalakon pedig az önkormányzatoknak a feladata, de pontosan azért, hogy mindenhol ez szakmailag a megfelelő szinten zajlódjék, ezért elsősorban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ, tehát a tisztiorvosi hivatalnak a munkatársai is felügyelik, hogy megfelelőképpen zajlik-e a fertőtlenítés, és ebben a rendőrségnek a munkatársai is közreműködnek.

Arról is beszélt, hogy a tisztifőorvos asszony tegnapelőtt kiküldött egy részletes tájékoztató levelet az önkormányzatoknak arról, hogyan kell végrehajtani a fertőtlenítést, valamint egy részletes ellenőrzési listát is, hogy pontosan mit kell ellenőrizni és hogyan a fertőtlenítés folyamatában.


Hirdetés

Az árvíz előtti napokban már a vízügy szakemberei a védekezésnek a pontos léptékét felmérték, mindenhol kijelölték, hogy hol kell ideiglenes védvonalakat építeni, és azokat milyen magasra kell építeni, milyen szélesre, milyen stabilitási elvárások mellett. Így mindenki pontosan tudta már az árvíz tetőzés előtt sok-sok nappal, hogy pontosan milyen védekezési szintig kell eljutni. Ehhez, ahol nem volt érő erő, ott ezt a katasztrófavédelem és a honvédség kipótolta és biztosította, most pedig már az árvíz levonulta után is minden információ mindenkinek a rendelkezésére áll a fertőtlenítéssel kapcsolatban is, és természetesen a vis major alap is az előkészítő homokzsák és homokbeszerzéstől a fertőtlenítési feladatokig tartalmazza ezeknek a költségeknek az elszámoltatását, főleg azon települések esetében, amelyek alacsony adóerőképességgel rendelkeznek, a vis major támogatásoknak is az a logikája, mint sok más támogatásnak, hogy minél kisebb egy település adóerő képessége, az állam annál nagyobb fokú támogatásban részesíti.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kifejtette:

A Lajtán arról már szó esett, hogy ott is nagyon előrehaladott állapotban van a szükségtározónak a leürítése, az állami helyszíneken 29 helyen még továbbra is zajlik védekezés, de ezeknek a száma nyolccal csökkent, önkormányzati területeken pedig 41 kiemelt helyszínen zajlik védekezés még. Az utolsó percig odafigyelünk, az utolsó percig a védműveket figyeljük, hogy semmifajta baleset ne történjen. Túl vagyunk már nyilván a nehezén, túl vagyunk a tetőzés időszakán is, de kisebb problémák sem szeretnénk, hogyha felmerülnének, így szombatig várhatóan ez a fajta odafigyelés, ameddig bárhol is bármilyen szintig van árvízvédelmi készültség, ezt meg fogjuk tenni. Erre továbbra is odafigyelnek mind a katasztrófavédelem, mind a vízügy, mind pedig a rendőrök.

– hangsúlyozta Rétvári Bence az utolsó árvízinfón.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője azt mondta, a Duna teljes magyarországi szakaszán apadás észlelhető, azonban az alsó, bajai és mohácsi térségi szakaszokon a védművek még rendkívül nagy terhelés alatt állnak. Láng István közlése szerint jelenleg az átlagos vízhozam a négyszerese folyik, ezért itt a figyelőszolgálatot várhatóan még két napig fenntartják. Baján szombat reggel, Mohácson pedig szombat délben szűnik meg a készültségi szint. Szerdán leürül a Lajta tározója is, ezért Pintér Sándornál este kedden este, hat órakor kezdeményezik a rendkívüli helyzet megszüntetését. Megjegyezte, hogy csak egy tározót kellett megnyitni, így az előre becsült mintegy 160 milliós nagyságrendű helyett fele akkora a kár keletkezett. Ezek mind mezőgazdasági területeken keletkeztek.

A főigazgató hangsúlyozta, most már a helyreállításra, illetve a mostani árvíz tapasztalatainak összegzésével ki kell jelölni azon fejlesztéseket, amikkel tovább növelhető a biztonság. 

'Fel a tetejéhez' gomb