Orbán Viktor: Csütörtökig kell lehozni a meccset

Az előrejelzések szerint csütörtökig kell „lehozni a meccset”, még hat napot kell megcsinálni a kiemelt védekezésből – jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Orbán Viktor elmondta,

minden településen azt tapasztalja, hogy sok önkéntes van, időnként még több is, mint amennyinek munkát tudnak adni.

Kétféle védekezési szisztéma mentén működik az árvízvédelem: vannak az államilag védett szakaszok és az önkormányzati védekezés, a kettő összehangolása eddig hibátlanul sikerült – értékelt.

Hozzátette, tapasztalatai szerint nyugodtabbak az emberek, mint a 2013-as árvíz idején.

„Most azt tudjuk mondani: semmi olyasmi nem fog történni, amit még ne láttunk volna, nincs olyan veszély, amit ne hárítottunk volna el már legalább egyszer”

– fogalmazott.

Miközben a helyzet komoly, nincs szükség semmilyen kapkodásra – jegyezte meg a miniszterelnök, hozzáfűzve: ha mindenki a helyén marad a hétvégén, akkor nem lesz semmi baj.

Orbán Viktor azt is elmondta: várakozása szerint társadalmi értelemben erősebbek leszünk az árvíz után, mint voltunk.

Forrás:
MTI
'Fel a tetejéhez' gomb