Hölvényi György: Mindennek van határa! Az arcátlanságnak, a hipokrita magatartásnak is

Mindennek van határa – írta Facebook oldalán vasárnap Hölvényi György, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) európai parlamenti képviselője. Nemcsak az országok határairól írt, határokról, amelyeket Németország holnaptól lezár, hanem arról, hogy az arcátlanságnak és a hipokrita magatartásnak, azaz a képmutatásnak is van határa. Ez utóbbit Brüsszelnek címezte.

Mindennek van határa, az országoknak is – írta, s hozzátette: ez utóbbira mintha egyre inkább ráébrednének a nyugat-európai országok. Elsősorban Németország. William Ruto kenyai elnök a héten hivatalos látogatást tett Berlinben, ahol Olaf Scholz kancellárral az illegális bevándorlás visszaszorítását célzó alkut írtak alá – mutatott rá.

A németek hétfőtől visszaállítják a határellenőrzést is. Aki nem rendelkezik megfelelő iratokkal, az nem léphet be az országba, tehát illegális migráns

– hangsúlyozta Hölvényi György.

Ó, micsoda megsértése ez az emberi jogoknak, a demokráciának! Mert Magyarországot ezzel vádolják, amiért illegális migráns nem léphet be az országba. Nemcsak vádolják, hanem naponta sokmillióval bünteti Brüsszel ugyanazért, amire most Németország büszke, Hollandia pedig ujjong saját országa biztonságára hivatkozva

– fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.

Mindennek van határa! Az arcátlanságnak, a hipokrita magatartásnak is – zárta bejegyzését a politikus.

Forrás:
Hölvényi György Facebook-oldala
'Fel a tetejéhez' gomb