Udvardy György érsek: Jézus Krisztusban akarjuk szemlélni az embert, önmagunkat és a gyermekeinket is

Az egymásba vetett bizalom fontosságáról beszélt Udvardy György veszprémi érsek pénteken a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Kiskastély Óvodájának hivatalos átadóján, mielőt megáldotta a szülőket, gyermekeket, pedagógusokat, majd pedig az óvodaépület tereit is.

“Sokszor elhangzik, amikor oktatási intézményeket fenntartóként veszünk át, működtetünk vagy megújítunk, hogy miben több, miben különbözik az egyházi oktatási intézmény” – szólt Udvardy György érsek.

„Amit mi fel tudunk kínálni, az a szakmaiság és az, hogy Jézus Krisztusban akarjuk szemlélni az embert, önmagunkat és a gyermekeinket is.

Hisszük, hogy Jézus Krisztus számunkra lehetőséget teremt, reményt ad számunkra.


Hirdetés

Másrészt, amit szeretnék kihangsúlyozni, az a bizalom. Nekünk erőnek erőivel kell erősíteni a bizalmat egymás iránt. A püspök papjai felé, papok egymás felé, hívek felé, hívek papjaik, püspökük felé, a helyi közélet vezetői felé, a kormányzati vezetők felé. Miért? Mert pontosan a bizalomvesztés teszi élhetetlenné, lehetetlenné a jövőnket. És ezek a kis közösségek, amelyek a bizalomra épülnek, ezt próbálják erősíteni. Ezért kell mindent odaadni, ami a kultúrát, a teljességet, az emberi méltóságot és a szentséget erősítik. Így tekintünk az óvodára, így tekintünk az iskolai közösségünkre, és így tekintünk arra, hogy az a közeg, ami körülveszi, mind-mind ezt szeretné szolgálni.”

Gyuk Balázs főigazgató köszöntőbeszédében felidézte: “Ha 2 évvel ezelőtt állnánk itt, akkor ezen a helyen most a szél fütyülne és áznánk az ernyőink alatt, egy romos, de egykoron szebb napokat látott épület északi szárnyánál. Ha 160 évvel pörgetnénk vissza az időt, akkor egy szépen megépített majorsági központ, a Magyar Királyi Gazdasági Tanintézet parkos előterében hallgatnánk egymást. A két időpont között pedig működött az épületben ruhagyár, szociális foglalkoztató, főépítészi iroda, óvoda és a felső szinten voltak bérlakások is. Aztán csak múltak az évek, és a Lovassy utcán elzuhogó autóinkból kinézve egyre szomorúbbnak láttuk a Kiskastély állagát. Majd jött egy nagy maroknyi jószándékú, stratégiai szemléletű ember. S Kölcseytől kölcsönözve a gondolatot, a kőhalom helyén most vár áll, kedv s öröm röpködnek!”

A főigazgató hozzátette: szeptember elsejével egy három oktatási intézményből álló pedagógiai komplexum állt össze. “A Ranolder iskolán kívül hozzánk tartozik még a rezi Laky Demeter Római Katolikus Tagiskola, illetve ez a gyönyörűen felújított és gyakorlatilag teltházzal induló Kiskastély Óvoda” – mondta.

Nagy Bálint, a térség országgyűlési képviselője, közlekedési államtitkár úgy fogalmazott, hogy “Keszthelynek egy nagyon forgalmas részén, egy hosszú évtizedekig méltatlan állapotban lévő épületegyüttes tudott megújulni. Ez nagyon nagy érték mind építészetileg, mind értékmentés szempontjából. A mai nap annak is az ünnepe, hogy itt, a Veszprémi Érsekség érsek úr vezetésével, a munkatársaik támogatásával, a keszthelyi önkormányzattal, a helyi közösségeinkkel összefogásban nagyot tudott előrelépni, hiszen ez az együttműködésünknek egy óriási érték. Biztos vagyok benne, és bízom abban, hogy ebben az együttműködésben sok hasonló boldog pillanatot fogunk tudni még együtt megünnepelni itt Keszthelyen.”

Gyerekek műsora a keszthelyi Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola Kiskastély Óvodájának hivatalos átadóján, Forrás: Veszprémi Érsekség

Kovács Erika óvodaigazgató elsorolta, hogy mi kell egy intézmény a tartós sikeréhez. „Először is kell egy 21. századi elvárásoknak megfelelő eszközrendszer, tárgyi feltételek, ami intézményesen megvalósul. Kell hozzá egy nagyon összetartó, egymást becsülő, szerető, nagyszerű szakmaiságú kollektíva, ami nekünk most nagyon szépen megvalósult, kell hozzá mindenképpen egy innovatív, hosszútávon gondolkodó, pedagógust, pedagógiát, gyermekeket tisztelő és támogató fenntartó, amely, úgy érzem, hogy a Veszprémi Érsekség és személyesen Udvardy György érsek úr személyében abszolút jelen van. Ez garancia számunkra. Úgy gondolom, hogy nekünk ez megadatott. Ehhez méltóan kell itt élnünk és dolgoznunk, ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk!” – mondta.

Forrás:
Veszprémi Érsekség
'Fel a tetejéhez' gomb