Továbbra sem enyhül a háborús pszichózis nyugaton

Egyre több a riasztó fejlemény az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban akkor is, ha a frontra tekintünk és akkor is, ha Ukrajna nyugati támogatóit nézzük. Közben a nyugati elit továbbra is igyekszik csírájában elfojtani a békepárti próbálkozásokat.

Mindkét háborúban álló fél oldaláról egyre szomorúbb képet fest a harcok állása. Az oroszok a Donyec-medencében különösebb ellenállás nélkül nyomulnak előre és egyre nagyobb területet foglalnak el Ukrajnából. Egyes elemzők szerint itt közel az ukránok összeomlása és vannak más szakaszai is a frontnak, ahol kijevi szemszögből nézve elkeserítő a helyzet. Közben érdekes módon az ukrán erők továbbra is tartják magukat az orosz Kurszk megyéből elfoglalt részeken, bár ez részben annak is köszönhető, hogy Moszkva egyelőre nem fordít különösebb energiát arra, hogy kiűzze innen az ukránokat.

Ami ennél sokkal szomorúbb, hogy mindkét fél egyre erővel támadja a másik hátországát. Szinte mindennapossá váltak az ukrán drón- és az orosz rakétatámadások, amelyek a civil, polgári lakosság életét nehezítik meg.

Éppen azokét, akik semmit nem tehetnek erről az öldöklésről. Azokét, akik a békében érdekeltek és békét szeretnének. Azt a békét, ami most ismét egyre távolabbinak tűnik. Moszkva ugyanis a kurszki betörések előtt már egészen hajlandónak mutatkozott a tárgyalások megkezdésére, az ukrán offenzíva után azonban teljesen elzárkózott ettől és nem is látszik olyan fejlemény, amely a közeljövőben az álláspontja megváltoztatására kényszerítené.


Hirdetés

Eközben a helyzet Kijevben is egyre forrósodik. A napokban 24 órán belül Zelenszkij kormányának 4 minisztere mondott le, köztük eddigi egyik legszorosabb szövetségese, Dmitro Kuleba, a külügyi tárca vezetője.

A távozások és az újabb kényszerű kormányalakítás hátteréről keveset tudunk, de könnyen lehet, hogy az ukrán állam és az ukrán vezetés válságának egy újabb tünetét látjuk.

Ami szintén nem sok jót feltételez Ukrajna hosszú távú esélyeit illetően.

Közben az egyre fokozódó helyzetben egyre nagyobb felelősség hárulna a nyugatra, hogy hűtse a kedélyeket. Ezzel szemben mit látunk? Lengyelországban ismét előkerült az a kérdés, hogy vajon lelőhetik-e már Ukrajna felett az orosz rakétákat? És míg korábban Varsó elutasító volt a felvetést illetően – hiszen ez akár a háború kiterjedésével is együtt járhat – addig most sokkal engedékenyebb hangot üt meg. Közben Brüsszel már arról szövöget terveket, hogy hogyan lehetne ukrán területen kiképezni nyugati tiszteknek a katonákat, vagy hogy hogyan lehetne újabb forrásokat átcsoportosítani a harcok folytatására.

Brüsszel tehát nemhogy csökkenteni próbálja a feszültséget, hanem még olajat is önt a tűzre.

Előfordul ugyanakkor az is, hogy bot kerül a küllők közé és a józan erők hallatni tudják a hangjukat. Így történt azon a vitán, amely arról szólt, hogy engedélyezzék-e az Uniós tagországok Kijevnek, hogy nyugati fegyverekkel orosz célpontokat támadjon. Magyarország mellett ebben a kérdésben Szlovákia és Olaszország is azt az álláspontot képviselte, hogy eddig nem kellene eljutni. Kiemelt jelentősége van annak, hogy Róma is a magyar vélemény mellé állt, hiszen Olaszország mégiscsak az Unió egyik fő ereje és komoly változások indikátora lehet.

Persze Magyarország gyorsan meg is kapta a magáét Brüsszelből az olasz kiállás miatt.

Érdekes módon ugyanis a Bizottság a következő napokban jelentette be azt, hogy ha a kormány nem fizeti be a migráció miatt rá kirótt 80 milliárd forintos bírságot, az összeget egész egyszerűen levonják a hazánknak járó támogatásokból. Az már csak hab a tortán, hogy azokról a pénzekről van szó, amelyeket politikai okok miatt egyébként sem akarnak ideadni. Látszik tehát, hogy amint van némi elmozdulás a béke irányába, akkor azonnal jön a szankció, az elhallgattatási kísérlet. Csakhogy nem lehet a végtelenségig lekeverni a békepárti hangokat. Mert az emberek véleménye utat tör magának. Jól láttuk ezt Németországban is, ahol a választók két tartományban is megüzenték a háborúpárti berlini kormánynak, hogy merre van a kijárat. A trend pedig – biztosak vagyunk benne, hogy -folytatódni fog. Érdemes ilyen szemüvegen keresztül is nézni az előttünk álló osztrák és cseh parlamenti választásokat, azok eredménye ugyanis szintén a józansághoz és a békéhez vihet közelebb minket.

Címlapképen: Orosz tüzérek 152,4 mm-es Mszta-B önjáró lövegekkel tüzelnek a kelet-ukrajnai Donyecki területen. Fotó: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium

'Fel a tetejéhez' gomb