Terv szerint haladnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új Campusának munkálatai – Az elmúlt 35 év legnagyobb iskolaépítése

Július 31-vel megkezdődtek és azóta is az ütemterv szerint haladnak a bontási munkálatok a Pázmány Campusnál, Magyarország egyik legnagyobb beruházásánál és az elmúlt 35 év legnagyobb iskolaépítésénél – közölte hétfőn az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM).

Hozzátették: az elmúlt egy hónapban „megtörtént az egykori Magyar Rádió irodaházaként és a Magyar Rádió Archívumaként működő épületek körbekerítése és kiürítése, jelenleg az irodaépületek nyílászáróinak illetve tetőterének bontása zajlik, miközben az épületekben található kultúrtörténeti alkotások értékmentése is megtörténik”.

Közölték azt is, az új Pázmány Campus teljes területét augusztus 31-én, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) még ott lévő részlegének kiköltözése után adják át a vállalkozónak, aki szeptember 2-án kezdi meg az épület szerkezeti bontását, amelyet 2025. márciusáig kell befejeznie.

A tárca tájékoztatása szerint a beruházásnak köszönhetően a főváros VIII. kerületének közepét „elcsúfító, oda nem illő lepusztult épületeket” elbontják, a Palotanegyedet megújítják.


Hirdetés

„Magyarország egyik legrégebbi, legnagyobb és egyik legjobb egyetemének új központjával megszűnik a Nemzeti Múzeum mögötti zárvány, amelyik a Magyar Rádió elköltözése óta kihasználatlanul állt. Helyette egy a mai kor kihívásainak megfelelő, nyitott, zöld területtel és a lakosság által is elérhető szolgáltatásokkal teli új egyetemi Campus jön létre”

– írták.

Az új épületegyüttes építése 2025 második felében kezdődhet meg, addig továbbra is várják a helybeliek javaslatait, hogy az új Campus építésével párhuzamosan hogyan fejlesszék az új városrészt.

A beruházás részeként felújítjuk a környék házainak homlokzatát, az utcákat, járdákat, tereket, a kapcsolódó közmű infrastruktúrát, de új parkokat és közösségi tereket is kialakítunk – áll a közleményben.

Forrás:
MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb