Isten éltesse a szuverén Magyarországot!

Államalapításunk óta számtalanszor kellett már megvédenünk a szuverenitásunkat ahhoz, hogy megmaradhassunk önálló nemzetként. A próbatételek ugyanakkor megerősíthettek minket abban, hogy most is sikerrel járunk.

Amióta őseink megtalálták végleges hazájuknak a Kárpát-medencét, és berendezték itt a sajátos magyar életet, azóta zajlik itt a harc kelet és nyugat között. Sajátos „átjáróház” volt már ez a terület az érkezésünk előtt is, de érdekes módon a későbbi évszázadokban is általában a Kárpát-medence jelentette a határvonalat kelet és nyugat között. Nem véletlen, hogy a kalandozó magyarok sem vetették meg a lábukat ennél nyugatabbra, ahogyan Mátyás is csak „Bécsnek büszke váráig” jutott „bús hadával”. A Kárpát-medence jelentette a végállomást a hódító tatároknak, majd a törököknek is, ennél sokkal keletebbre pedig a Habsburgok sem terjeszkedtek már.

Magyarország pedig jórészt okosan lavírozott a hódító kelet és nyugat között.

Már az államalapítás idején, a kereszténység felvételekor dönteni kellett a két kultúrkör között, és nem volt ez másképp később sem. Országunk aztán a három részre szakadás idején is két európai nagyhatalom ütközőzónája lett, és talán ekkor rajzolódott ki a legplasztikusabban, hogy mit is jelent kelet és nyugat határán létezni. Aztán jött a Habsburg elnyomás, majd együttélés, amelyet pár évtizeddel később a szovjet függés váltott fel.

Hazánk szuverenitása oly sokszor veszélyben volt, vagy megszűnt az elmúlt ezer évben, de kitartó politizálással, útkereséssel mindig sikerült visszanyerni azt.

Persze ehhez mindig kellettek a nagyhatalmak is. Amikor béke volt Európában, a magyarok jól jártak, mert kereskedhettek, mert egyedüli népként szót értettek a keleti és a nyugati kultúrából érkezőkkel egyaránt. Aztán amikor konfliktusos időszak következett, ismét veszélybe került a szuverenitásunk. Most épp ismét ezt látjuk. Mivel azonban mára a világ kitágult, nem elég csak Európára, az európai békére figyelni, ha Magyarország helyét akarjuk meghatározni. Azt kell látnunk, hogy a világ merre halad, hogy a két főszereplő, az Egyesült Államok és Kína hogyan viszonyul egymáshoz. Persze

európai szinten továbbra is fontos a Berlin-Moszkva-Isztambul tengely, ugyanakkor ezek a szereplők is egyre inkább a washingtoni, vagy a pekingi ernyő alá kényszerülnek.

Ez alól talán Erdogan Törökországa a kivétel, amely egyelőre jól tud lavírozni a blokkok között, és önálló külpolitikát tud folytatni.

Magyarországnak tehát ismét okosan kell cselekednie, mert jól láthatóan Közép-Európa újra ütközőzónává válik, így bekerül a nagyhatalmak fókuszába, az itt élő nemzetek szuverenitásának csorbítása pedig sokadrangú célból prioritássá válik a világ vezető hatalmai számára.

Ezt igyekszik megelőzni az Orbán-kormány azzal, hogy a konnektivitást, a blokkok közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködést hangsúlyozza. És hogy mindenkivel szóba áll, és vele is mindenki szóba áll. Jól mutatta ezt a miniszterelnök békemissziója, ami nemcsak azért volt fontos, mert megfordította a háborúval kapcsolatos európai diskurzust, hanem azért is, mert

tovább növelte a kormány külpolitikai mozgásterét, bizonyította, hogy a magyar fél egy olyan szereplő a nemzetközi politikai térben, akivel mindenki szóba áll, és akit mindenki komolyan vesz.

És éppen ez a mozgástér, ez a párbeszédre való készség kell ahhoz, hogy egy ilyen vészterhes, konfliktusokkal teli időszakban se eshessen csorba az ország szuverenitásán. Orbán Viktor felismerte azt, amit oly sok elődjének csak utólag sikerült. Éppen ezért 2024-ben is köszönhetjük születésnapján az önálló, szuverén Magyarországot, és bízzunk benne, hogy ez mindörökké így is marad!

Címlapkép: Katonai tiszteletadással felvonják Magyarország nemzeti lobogóját a Szent István-napi állami ünnepségen tartott zászlófelvonáson és tisztavatáson a budapesti Kossuth téren 2023. augusztus 20-án. Fotó: MTI/Máthé Zoltán