Szent István-nap: bővül a Varázsliget programkínálata

A Szent István-nap Varázsliget elnevezésű rendezvényhelyszín az idén is számos szórakozási lehetőség várja a családokat; a Városligetben megrendezett eseményeket már az első napon nagy érdeklődés övezte, a kínálat további programokkal, köztük cirkuszi műsorral, bábelőadással bővül.

A Varázsliget tematikus kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal és filmvetítésekkel fogadta látogatóit az ünnepségsorozat első napján. Emellett az érdeklődők részesei lehettek a Magyar Honvédség interaktív bemutatójának is. A Kós Károly sétányon és a Vajdahunyad vára környékén elhelyezkedő rendezvénypontokon már vasárnap is sokan megfordultak – áll a szervezők MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Kiemelték: hétfőn és kedden a Varázsliget kibővített programmal, reggeltől estig várja a családokat.

„A rendezvényeinket évről évre fokozott érdeklődés övezi, a családoknak már egyértelmű, hogy a Szent István Napon Budapest legnagyobb zöld területét kell célba venniük” – fogalmaznak a közleményben.

„Már az első napon kiemelt látogatószámot könyvelhettünk el, ez a tendencia folytatódott hétfőn is, de úgy gondoljuk, a keddi programjaink tovább fogják emelni a tétet” – jelentették ki a Varázsliget szervezői. Ezeken a napokon a többi között tematikus játszóházzal, cirkuszi műsorokkal, bábelőadásokkal és Varázsvásárral bővül a programkínálatuk – jelezték.

Az előadások, kézműves foglalkozások, filmvetítések időpontjairól az érdeklődők a szentistvannap.hu honlapon és a Szent István-nap mobilapplikációból tájékozódhatnak.

(MTI)

'Fel a tetejéhez' gomb